| dbo:abstract
|
- A borderline személyiségzavar (angolul: borderline personality disorder - BPD) főként a hangulat szélsőséges ingadozásával, önkárosító tünetekkel és kínzó érzelmi állapotokkal járó tünetegyüttes, valamint a személyközi kapcsolatok, és az énkép/én-identitás instabilitásával jellemezhető súlyos személyiségzavar. A borderline személyiségzavar főként a neurózisokra, és a szociális fóbiára leggyakrabban a depresszióra, a mániás depresszióra, időnként pszichózisra, valamint ritkán, kisebb mértékben a pszichopátiára emlékeztető (bár mindezeknél enyhébb formában megjelenő) tünetek szélsőséges módon változékony megjelenéséből áll, mely állapotok normál állapotokkal váltakozhatnak. A Borderline personality disorder kifejezést Adolf Stern pszichoanalitikus használta először 1938-ban. Mai értelmében való használata az 1970-es években az USA-ban a pszichoanalitikus szakirodalomban fogalmazódott meg. 1980-ban a korábbi évtizedekben felhalmozódott nagy mennyiségű pszichoanalitikus, valamint pszichiátriai szakirodalom alapján az Amerikai Pszichiátriai Társaság rendezte és vette fel pontosan rendszerezett, meghatározott tünetkritériumokkal a Mentális rendellenességek kórmeghatározó és statisztikai kézikönyvébe (DSM III). Ezt követően került be a nemzetközi betegségosztályozási rendszerbe, valamint ezt követően kezdték használni pontosabban meghatározott értelmében a klinikai diagnosztikai gyakorlatban. Becslések szerint az átlagnépesség 2-3%-át teszi ki így a személyiségzavar típusok között a leggyakoribb személyiségzavar. Nőknél háromszor gyakoribb az előfordulása a férfiakhoz képest. Az Amerikai Pszichiátriai Társaság szerint a borderline személyiségzavar kezelése a legbonyolultabb feladat, amivel egy szakember (pszichológus/pszichiáter) munkája során találkozhat. Magyarul ritkán határeseti személyiségzavar-nak is nevezik, ami az angol borderline kifejezés lefordításából ered. (hu)
- A borderline személyiségzavar (angolul: borderline personality disorder - BPD) főként a hangulat szélsőséges ingadozásával, önkárosító tünetekkel és kínzó érzelmi állapotokkal járó tünetegyüttes, valamint a személyközi kapcsolatok, és az énkép/én-identitás instabilitásával jellemezhető súlyos személyiségzavar. A borderline személyiségzavar főként a neurózisokra, és a szociális fóbiára leggyakrabban a depresszióra, a mániás depresszióra, időnként pszichózisra, valamint ritkán, kisebb mértékben a pszichopátiára emlékeztető (bár mindezeknél enyhébb formában megjelenő) tünetek szélsőséges módon változékony megjelenéséből áll, mely állapotok normál állapotokkal váltakozhatnak. A Borderline personality disorder kifejezést Adolf Stern pszichoanalitikus használta először 1938-ban. Mai értelmében való használata az 1970-es években az USA-ban a pszichoanalitikus szakirodalomban fogalmazódott meg. 1980-ban a korábbi évtizedekben felhalmozódott nagy mennyiségű pszichoanalitikus, valamint pszichiátriai szakirodalom alapján az Amerikai Pszichiátriai Társaság rendezte és vette fel pontosan rendszerezett, meghatározott tünetkritériumokkal a Mentális rendellenességek kórmeghatározó és statisztikai kézikönyvébe (DSM III). Ezt követően került be a nemzetközi betegségosztályozási rendszerbe, valamint ezt követően kezdték használni pontosabban meghatározott értelmében a klinikai diagnosztikai gyakorlatban. Becslések szerint az átlagnépesség 2-3%-át teszi ki így a személyiségzavar típusok között a leggyakoribb személyiségzavar. Nőknél háromszor gyakoribb az előfordulása a férfiakhoz képest. Az Amerikai Pszichiátriai Társaság szerint a borderline személyiségzavar kezelése a legbonyolultabb feladat, amivel egy szakember (pszichológus/pszichiáter) munkája során találkozhat. Magyarul ritkán határeseti személyiségzavar-nak is nevezik, ami az angol borderline kifejezés lefordításából ered. (hu)
|
