| dbo:abstract
|
- Boromisza Zsolt (Szeghalom, 1928. május 18. – Budapest, 2011. július 13.) festőművész, grafikus, Szeghalom város díszpolgára. Már gyermekkorától az orvosi egyetemre készült, dr. Koczogh Ákos művészettörténész tanácsára azonban Budapestre jött, és a Képzőművészeti Főiskolán a grafikai osztályra felvételizett, ahol Hincz Gyula, Koffán Károly, Barcsay Jenő voltak a mesterei. 1952-ben fejezte be tanulmányait, diplomamunkája Veres Péter egy novellájának illusztrációja volt. Rögtön a főiskola befejezése után a Képzőművészeti Alap tagja lett, és 1953-ban szerepelt először csoportos kiállításon a Műcsarnokban. 1954-ben felvették a Képzőművészek Szövetségébe, ahonnan az 1956-os forradalom után kizárták. 1964-ben a MOM kultúrházában rendezték első egyéni kiállítását. 12 éven át a Magyar Tankönyvkiadó munkatársa volt. Visszavételét a szövetségbe 1976-ban kérte, de indoklás nélkül elutasították. 1989-ben a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének tagja lett. 1994-től a Magyar Kalobiotikai Társaság főtitkára, ugyanebben az évben a Giacomo Puccini Társaság alapító tagja. 1995-től a Magyar Esztétikai Társaság elnöke. 2000-ben az Országos Széchenyi Kör Képzőművész Csoportjának művészeti vezetője lett. 2008-ig 52 kollektív kiállításon szerepelt és 44 önálló kiállítása volt, 152 könyvet illusztrált. Gyermekkora és ifjúsága emlékeit a 2009-ben megjelent, Álmom Szeghalom című könyvében elevenítette fel, ugyanebben az évben Szeghalom város Önkormányzata "Szeghalom város díszpolgára" címmel tüntette ki. A művész képei megtalálhatók az ország magán- és múzeumi gyűjteményein kívül Ausztria, Lengyelország, Egyesült Államok, Hollandia, Németország, Kanada, Svájc köz- és magángyűjteményeiben. Felesége, Judit Budapesten él, gyermekei, Péter, Piroska, Dávid, János és István Magyarországon, illetve az Egyesült Államokban. „Ceruzával dolgozom én is, akár a grafikusok. A grafikus szintén ír. Megrendít viszontlátnom betűimet A vonalak nyelvén. Megrendít és el is némít. Mit mondjak saját magamról? A teljes igazság mégis az, hogy ezek a vonalak, "billentések" a falon, megerősítik bennem azt a nagyon fontos, talán legfontosabb érzést és reményt, hogy mindannyian, kivétel nélkül egyek vagyunk. Nagyon köszönöm Zsolt, János” (Köszönet, Pilinszky János, 1977) (hu)
- Boromisza Zsolt (Szeghalom, 1928. május 18. – Budapest, 2011. július 13.) festőművész, grafikus, Szeghalom város díszpolgára. Már gyermekkorától az orvosi egyetemre készült, dr. Koczogh Ákos művészettörténész tanácsára azonban Budapestre jött, és a Képzőművészeti Főiskolán a grafikai osztályra felvételizett, ahol Hincz Gyula, Koffán Károly, Barcsay Jenő voltak a mesterei. 1952-ben fejezte be tanulmányait, diplomamunkája Veres Péter egy novellájának illusztrációja volt. Rögtön a főiskola befejezése után a Képzőművészeti Alap tagja lett, és 1953-ban szerepelt először csoportos kiállításon a Műcsarnokban. 1954-ben felvették a Képzőművészek Szövetségébe, ahonnan az 1956-os forradalom után kizárták. 1964-ben a MOM kultúrházában rendezték első egyéni kiállítását. 12 éven át a Magyar Tankönyvkiadó munkatársa volt. Visszavételét a szövetségbe 1976-ban kérte, de indoklás nélkül elutasították. 1989-ben a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének tagja lett. 1994-től a Magyar Kalobiotikai Társaság főtitkára, ugyanebben az évben a Giacomo Puccini Társaság alapító tagja. 1995-től a Magyar Esztétikai Társaság elnöke. 2000-ben az Országos Széchenyi Kör Képzőművész Csoportjának művészeti vezetője lett. 2008-ig 52 kollektív kiállításon szerepelt és 44 önálló kiállítása volt, 152 könyvet illusztrált. Gyermekkora és ifjúsága emlékeit a 2009-ben megjelent, Álmom Szeghalom című könyvében elevenítette fel, ugyanebben az évben Szeghalom város Önkormányzata "Szeghalom város díszpolgára" címmel tüntette ki. A művész képei megtalálhatók az ország magán- és múzeumi gyűjteményein kívül Ausztria, Lengyelország, Egyesült Államok, Hollandia, Németország, Kanada, Svájc köz- és magángyűjteményeiben. Felesége, Judit Budapesten él, gyermekei, Péter, Piroska, Dávid, János és István Magyarországon, illetve az Egyesült Államokban. „Ceruzával dolgozom én is, akár a grafikusok. A grafikus szintén ír. Megrendít viszontlátnom betűimet A vonalak nyelvén. Megrendít és el is némít. Mit mondjak saját magamról? A teljes igazság mégis az, hogy ezek a vonalak, "billentések" a falon, megerősítik bennem azt a nagyon fontos, talán legfontosabb érzést és reményt, hogy mindannyian, kivétel nélkül egyek vagyunk. Nagyon köszönöm Zsolt, János” (Köszönet, Pilinszky János, 1977) (hu)
|
