Property Value
dbo:abstract
  • A leghatalmasabb Árpád-kori magyar nemzetségek egyikének (Borsa nemzetség) mellékága. Valószínűleg azonos az Anonymusnál említett, oklevelekben is elő forduló Bors nemzetséggel, melyet a hagyomány az Árpádhoz csatlakozott Bojta vagy Vojta vezértől származtatott. A nemzetség alapítója Borsa Aga vagy Agamán. A család legendáriuma szerint Koppány Aga leszármazottja volt Borsa Aga. Ősi javai a mai Békésben és Hajdú-Biharban, a Sebes-Körös és Berettyó közt terültek el s ezen kívül voltak a nemzetségnek Erdélyben is birtokai; törzshelye Békés vármegye északi részében volt.Később pedig a biharvármegyei Adorján vár; A XIII. század dereka táján élt Barnabás, kinek két fia Tamás és János fiaikkal együtt 1279. Kun Lászlótól a hűtlen Kányi Tamás birtokait kapták adományba. János és fiai, Péter, János és Miklós csak ezen oklevélben fordulnak elő. Annál nagyobb hirt szereztek az 1294. még életben lévő Tamás fiai, ezek a hatalmas oligarchkák, kik 35 éven keresztül, Kun László, III. Endre s az interregnum korában s Róbert Károly uralkodásának első szakában a legelőkelőbb szerepet vitték Magyarország történelmében. Tamásnak hat fia volt: Roland, több ízben erdélyi vajda 1282-96 között, lefejeztette mint lázadót III. Endre (l. Roland); István, 1284. főpincemester, 1285. szatmári főispán, meghalt. 1294 előtt; a szereplése kezdetén Jakabnak nevezett Kopasz, 1284. főlovászmester; 1304. bán, 1306. nádor, előbb Róbert Károly egyik legnagyobb híve majd 1316. Csák Mátéval és az Ákos nembeli István nádor fiaival stb. ellene szövetkezett, hogy helyette ültessen a Magyar trónra.Károly azonban az Adorján várába szorult Kopaszt fogságba ejtvén, lefejeztette s minden vagyonától megfosztotta (l. Kopasznádor); testvérének nevezett Borsa László-nak,1307. -ben át adta.1308-tól Borsay Lászlóként szerepel.Az ő fiai Miklós , János.Miklós kinek fiai Borsay család alapítóiJános kinek fiai már Borsi nemzetség alapítóiként szerepelnek. A Családról elnevezett Borsi község Felvidéken (Szlovákiában) a Kassai kerület Tőketerebesi járásában, Királyhelmectől 24 km-re délnyugatra, Sátoraljaújhelytől 3 km-re keletre a szlovák-magyar határ mellett, a Bodrog jobb partján, az Alföldön a Zempléni-hegység déli lábánál.1221-ben Borsy néven említi fennmaradt oklevél. 1284-ben Borsi, 1390-ben Borsy alakban szerepel a forrásokban. Sárospatak várának uradalmához tartozott. 1284-ben a sátoraljaújhelyi uradalom része. 1322-ben Károly Róbert György fia Borsa László-nak adományoz itt birtokot. 1387-ben a Perényiek, 1429-ben a Pálóczyak és mások birtoka. 1615-ben a Lorántffy családé. 1557-ben a falu 4 portával adózott. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 1484595 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 7320 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23332433 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Borsi nemzetség (hu)
  • Borsi nemzetség (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of