Property Value
dbo:abstract
  • A botrány (latinos neve: skandalum) olyan cselekmény vagy esemény, amelynek során sérülnek a társadalmi együttélés írott vagy íratlan szabályai, zavar keletkezik a közéletben. A botrány lehet erkölcsi, politikai vagy gazdasági, történhet a sajtóban és a sportban is. A botrány okozásának lehetnek társadalmi okai (tiltakozás vélt vagy valós diszkrimináció ellen, egy problémára való figyelemfelkeltés szándéka), de eredhet a megbotránkoztató személy (a botrányhős) egyéniségéből, pszichológiai tulajdonságaiból, vagy is. A Biblia újszövetségi részében Jézus a következőket mondja:„Jaj a világnak a botránkozások miatt! Mert szükség, hogy botránkozások essenek; de jaj annak az embernek, a ki által a botránkozás esik.” (Máté apostol evangéliuma: 18,7 – Károli Gáspár fordítása.) A maga korában Jézus is botrányhősnek számított, emiatt feszítették keresztre . A történelem során voltak olyan botrányok, amelyeknek negatív szerepe volt a társadalom fejlődése szempontjából (mert például boszorkányüldözés követte őket), de olyanok is, amelyek felhívták a figyelmet egyes problémákra, vagy pozitív társadalmi folyamatokat indítottak be. Gyakran előfordul, hogy igazi botrány helyett a bulvármédia maga csinál műbotrányokat. Az események botrányszerű tálalását Pulitzer József és William Randolph Hearst amerikai sajtómágnások lapjainak vetélkedése vezette be az újságírásba a 19. század végén. A vetélytársak ezt sárga újságírásnak nevezték el. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 160260 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2111 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23593663 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Botrány (hu)
  • Botrány (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of