| dbo:abstract
|
- Brassó várfalai és bástyái a szászok által lakott belvárost védték. A szabálytalan alakú, a Cenk és a Warthe-domb közé ékelődő várfalrendszer legnagyobb kiterjedésekor 3200 méteres hosszúságon ölelte körbe a 0,5 négyzetkilométer területű települést, a mai . A falakat bástyák, tornyok és erődített kapuk vigyázták, Erdély egyik legerősebb várává téve Brassót: egy korai török betörést leszámítva ostromló ellenségnek soha nem sikerült bevennie; csak akkor került idegen kézre, amikor a védők feladták. A városmagot kezdetben sáncokkal körbevett palánk övezte, a kőből épült erőd építését viszonylag későn, a 14. század végén kezdték el és 1427 körül fejezték be. A 15. század közepén az egyszerű falakat megerősítették, őrtornyokat és sarokbástyákat építettek. Hogy lépést tartsanak az ostromtechnika fejlődésével, a 16. században az északkeleti és délnyugati falakat megduplázták, vizesárkokat és tavakat hoztak létre, a városkapuk elé bevehetetlen kapubástyákat emeltek. A városerőd a 17. század közepén érte el legnagyobb kiépítettségét, erejének és fejlődésének tetőpontját: nyolc bástya és négy kapubástya, négy külső őrtorony, legtöbb részén megduplázott vagy akár hármas-négyes várfalak védték. Az 1688-as Habsburg-hatalomátvétel után a brassóiak elveszítették fegyveres védekezéshez való jogukat, az erődrendszer védelmi szerepe csökkent, a rendszeres karbantartás hiánya miatt pedig megkezdődött lassú romosodása. A 18. században a haditechnika fejlődése miatt már nem nyújtott számottevő védelmi szerepet; a bástyák és szorítók legtöbbje új rendeltetést kapott, majd a 19. század második felében a városerőd nagy részét – beleértve a középkori kapukat, két bástyát, és az egész északkeleti falazatot – lebontották. A még álló védműveken már a 20. század elejétől megőrzési és karbantartási munkálatokat végeztek, később országos jelentőségű romániai műemlékké nyilvánították őket BV-II-a-A-11294 törzsszám alatt. Ami az ábrázolásokat illeti, térképeken és rajzokon kívül fennmaradt egy háromdimenziós, 1:200-as méretarányú gipszmakett is, amely a 17. századi történelmi központot ábrázolja, beleértve az erődítményeket. Ezt Friedrich Hermann szobrász és rajztanár készítette az 1896-os millenniumi ünnepségekre, ma a Takácsok bástyájában tekinthető meg a Brassó Megyei Történeti Múzeum állandó kiállításának részeként. (hu)
- Brassó várfalai és bástyái a szászok által lakott belvárost védték. A szabálytalan alakú, a Cenk és a Warthe-domb közé ékelődő várfalrendszer legnagyobb kiterjedésekor 3200 méteres hosszúságon ölelte körbe a 0,5 négyzetkilométer területű települést, a mai . A falakat bástyák, tornyok és erődített kapuk vigyázták, Erdély egyik legerősebb várává téve Brassót: egy korai török betörést leszámítva ostromló ellenségnek soha nem sikerült bevennie; csak akkor került idegen kézre, amikor a védők feladták. A városmagot kezdetben sáncokkal körbevett palánk övezte, a kőből épült erőd építését viszonylag későn, a 14. század végén kezdték el és 1427 körül fejezték be. A 15. század közepén az egyszerű falakat megerősítették, őrtornyokat és sarokbástyákat építettek. Hogy lépést tartsanak az ostromtechnika fejlődésével, a 16. században az északkeleti és délnyugati falakat megduplázták, vizesárkokat és tavakat hoztak létre, a városkapuk elé bevehetetlen kapubástyákat emeltek. A városerőd a 17. század közepén érte el legnagyobb kiépítettségét, erejének és fejlődésének tetőpontját: nyolc bástya és négy kapubástya, négy külső őrtorony, legtöbb részén megduplázott vagy akár hármas-négyes várfalak védték. Az 1688-as Habsburg-hatalomátvétel után a brassóiak elveszítették fegyveres védekezéshez való jogukat, az erődrendszer védelmi szerepe csökkent, a rendszeres karbantartás hiánya miatt pedig megkezdődött lassú romosodása. A 18. században a haditechnika fejlődése miatt már nem nyújtott számottevő védelmi szerepet; a bástyák és szorítók legtöbbje új rendeltetést kapott, majd a 19. század második felében a városerőd nagy részét – beleértve a középkori kapukat, két bástyát, és az egész északkeleti falazatot – lebontották. A még álló védműveken már a 20. század elejétől megőrzési és karbantartási munkálatokat végeztek, később országos jelentőségű romániai műemlékké nyilvánították őket BV-II-a-A-11294 törzsszám alatt. Ami az ábrázolásokat illeti, térképeken és rajzokon kívül fennmaradt egy háromdimenziós, 1:200-as méretarányú gipszmakett is, amely a 17. századi történelmi központot ábrázolja, beleértve az erődítményeket. Ezt Friedrich Hermann szobrász és rajztanár készítette az 1896-os millenniumi ünnepségekre, ma a Takácsok bástyájában tekinthető meg a Brassó Megyei Történeti Múzeum állandó kiállításának részeként. (hu)
|
