Property Value
dbo:abstract
  • Britney Spears amerikai énekesnő diszkográfiája kilenc stúdióalbumból, hét válogatásalbumból, negyvenkettő kislemezből, két promóciós kislemezből és három közreműködésből áll. 1997-ben szerződött le az énekesnő a -nál. 1998-ban jelent meg először a slágerlistákon …Baby One More Time című felvételével, amely világszerte nagy sikernek örvendett. Ezt fokozta debütáló albuma, mely többek között Kanada és az USA listáin is első helyezett lett. Albuma a tizennégyszeres platinaminősítést is kiérdemelte az Amerikai Hanglemezgyártók Szövetségétől (RIAA). Második nagylemeze, az Oops!… I Did It Again 2000. május 16-án jelent meg és azonnal minden idők legkelendőbb albumává vált női előadótól az Egyesült Államokban, miután csak a megjelenés hetében 1,319,193 példányban kelt el. Négy kislemez jelent meg róla: Oops!… I Did It Again, Lucky, Stronger és a Don’t Let Me Be the Last to Know. 2001 novemberében megjelent Britney című stúdióalbuma, melyen helyet kapott az I’m a Slave 4 U című slágere is. Két év szünetelés után In the Zone című nagylemezével tért vissza 2003 novemberében. Olyan számok kerültek a kiadványra, mint a Me Against the Music Madonna közreműködésével, valamint a legjobb dance felvétel kategóriában Grammy-díjat nyert Toxic. Első válogatásalbuma, a Greatest Hits: My Prerogative 2005-ben jelent meg és világszerte mintegy 6 millió példányban kelt el. 2007 októberében magánéleti problémáit leküzdve Blackout címmel kiadta ötödik stúdióalbumát. A lemez a korábbiakkal ellentétben nem kapott komoly promóciót, még turnét sem szerveztek, amellyel reklámozta volna azt. Ennek ellenére 3 millió példányban kelt el világszerte, valamint olyan sikeres dalokat tudott felmutatni, mint a Gimme More és a Piece of Me. Hatodik stúdióalbuma Circus címmel jelent meg 2008-ban félmilliós debütáló eladással, amivel Britney az első olyan előadóvá vált a Nielsen SoundScan történetében (1991-től napjainkig), aki négy albumával is 500 ezret vagy annál többet adott el a megjelenés hetében az Egyesült Államokban. A Womanizer és a Circus slágerek kiadását követően négy millió került eladásra a korongból. 2009-es The Singles Collection című válogatásalbuma egy újabb number one dalt tudott felmutatni az Egyesült Államokban, a 3-t. 2011 elején jelent meg Hold It Against Me című kislemeze, amellyel Spears ismét az amerikai Billboard Hot 100 legtetején debütált, ezzel ő lett a slágerlista 52 éves történetében a második, akinek kettő vagy több dala is rögtön az első helyen nyitott. A dal az énekesnő hetedik, Femme Fatale című nagylemezén kapott helyet, amely szintén az első helyen debütált az Egyesült Államokban. Britney nyolcadik stúdióalbuma, a Britney Jean 2013 végén jelent meg, azonban a kereskedelmi és kritikai sikerek ezúttal elmaradtak és az énekesnő karrierjének leggyengébben teljesítő lemeze lett. 2016 augusztusában megjelent az énekesnő kilencedik stúdióalbuma, a Glory. Az énekesnő több mint 100 millió lemezt adott el világszerte, valamint közel 28 millió digitális letöltéssel büszkélkedhet csak az Egyesült Államokban, így minden idők egyik legsikeresebb előadója lett. A Billboard magazin a 21. század egyik legjelentősebb előadójának választotta. A RIAA az énekesnőt az Egyesült Államok nyolcadik legsikeresebb női előadójának nevezte ki 34 millió minősített album után. Spears azon kevés előadók közé tartozik, akik három egymást követő évtizedben ('90-es, 2000-es és 2010-es évek) is fel tudtak mutatni első helyezést elérő kislemezt, valamint stúdióalbumot. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 403835 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 63289 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23904518 (xsd:integer)
prop-hu:dvdK
  • 8 (xsd:integer)
prop-hu:előadó
prop-hu:kislemezek
  • 42 (xsd:integer)
prop-hu:középlemezek
  • 2 (xsd:integer)
prop-hu:logó
  • Britney Spears 2013 .jpg (hu)
  • Britney Spears 2013 .jpg (hu)
prop-hu:stúdióalbumok
  • 9 (xsd:integer)
prop-hu:videóklipek
  • 36 (xsd:integer)
prop-hu:válogatásalbumok
  • 7 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Britney Spears-diszkográfia (hu)
  • Britney Spears-diszkográfia (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of