Property Value
dbo:abstract
  • Walter Bruce Willis (Baumholder, Idar-Oberstein, NSZK, 1955. március 19. –) Golden Globe-díjas és Emmy-díjas, német-amerikai színész és énekes. Az 1980-as évek végén vált ismertté, s azóta hollywoodi karriert futott be első számú sztárként és karakteres mellékszereplőként is; legismertebb szerepe John McClane a Die Hard-filmekből. Willis felesége Demi Moore színésznő volt tizenhárom éven át egészen 2000-ig, ezen idő alatt három lányuk született. Több zenei albumot jelentetett meg és feltűnt televíziós sorozatokban is. Filmográfiája több mint hatvan címet számlál, közöttük is olyan jól ismert, nagy sikerű produkciókat, mint a Ponyvaregény, Az ötödik elem, az Armageddon és a Hatodik érzék. Állandó magyar hangja Dörner György. A filmek, melyekben Willis szerepelt, az észak-amerikai mozipénztáraknál 2,64 / 3,05 milliárd dollárt hoztak, amivel főszereplőként a kilencedik legnagyobb bevételt elérő színész, kisebb szerepeit is számlálva pedig a tizenkettedik. Több díjat is elnyert karrierje során, és a nyilvánosság előtt adott hangot az amerikai hadsereg iránt érzett rokonszenvének. (hu)

dbo:emmyAward
dbo:spouse
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 110626 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 26493 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23843834 (xsd:integer)
prop-hu:aktívÉvek
  • 1979 (xsd:integer)
prop-hu:cím
  • Bruce Willis díjai (hu)
  • Bruce Willis díjai (hu)
prop-hu:emmyDíj
  • 1987 (xsd:integer)
  • 2000 (xsd:integer)
  • Legjobb színész drámasorozatban (hu)
  • Legjobb vendégszereplő színész vígjátéksorozatban (hu)
prop-hu:goldenGlobeDíj
  • 1987 (xsd:integer)
  • Legjobb televíziós színész (hu)
prop-hu:gyermekei
  • Evelyn Pen Willis (hu)
  • Mabel Ray Willis (hu)
  • Rumer Glenn Willis (hu)
  • Scout LaRue Willis (hu)
  • Tallulah Belle Willis (hu)
  • Evelyn Pen Willis (hu)
  • Mabel Ray Willis (hu)
  • Rumer Glenn Willis (hu)
  • Scout LaRue Willis (hu)
  • Tallulah Belle Willis (hu)
prop-hu:házastárs
prop-hu:híresSzerep
  • (hu)
  • John McClane (hu)
  • (hu)
  • John McClane (hu)
prop-hu:kép
  • Bruce Willis by Gage Skidmore 3.jpg (hu)
  • Bruce Willis by Gage Skidmore 3.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Bruce Willis 2018-ban. (hu)
  • Bruce Willis 2018-ban. (hu)
prop-hu:név
  • Bruce Willis (hu)
  • Bruce Willis (hu)
prop-hu:port.hu
  • 2665 (xsd:integer)
prop-hu:születésiHely
  • Baumholder, Idar-Oberstein (hu)
  • Baumholder, Idar-Oberstein (hu)
prop-hu:születésiNév
  • Walter Bruce Willis (hu)
  • Walter Bruce Willis (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Bruce Willis (hu)
  • Bruce Willis (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Bruce Willis (hu)
  • Bruce Willis (hu)
is dbo:keyPerson of
is dbo:producer of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:főszereplő of
is prop-hu:hang of
is prop-hu:producer of
is prop-hu:színész of
is foaf:primaryTopic of