| dbo:abstract
|
- A brácsa, vagy más néven mélyhegedű, egy hangszer, négy, kvint távolságra hangolt húrral. A vonós hangszerek csoportjának tagja, a hegedűcsalád része. Húrjai egy kvinttel vannak lejjebb a hegedűhöz, illetve egy oktávval feljebb a csellóhoz képest. Ebbe a csoportba tartozik még a nagybőgő. A legmélyebb húr (ami tulajdonképpen a brácsán elérhető legmélyebb hang) a kis C-, ezt követi a kis G-, egyvonalas D- és egyvonalas A-húr. A brácsakották általában altkulcsban íródnak, amit egyszerűen brácsakulcsnak is szoktak nevezni. Az altkulcs a C-kulcsok családjába tartozik. A magasabb hangokhoz szoktak még violinkulcsot használni, extrém esetekben a brácsakottát basszuskulcsban is írják. A hangszer a hegedűnél valamivel nagyobb méretű, de vele teljesen azonos tartású, emiatt nehézkesebb és fárasztóbb játszani rajta (nagyobb távolságok a bal kéz ujjai közt, a hangszer és a vonó is nehezebb, stb.) A hangja a mélyebb tartományban a legerőteljesebb, középen lágy és könnyen alkalmazkodó hangszíne van, míg magasabb hangjait fojtott színezet jellemzi. Emiatt a barokk és a klasszicista korban jobbára csak kísérő szólamokat játszott, a romantikusok, illetve a 20. és 21. század szerzői azonban már szólóhangszerként is alkalmazták. (hu)
- A brácsa, vagy más néven mélyhegedű, egy hangszer, négy, kvint távolságra hangolt húrral. A vonós hangszerek csoportjának tagja, a hegedűcsalád része. Húrjai egy kvinttel vannak lejjebb a hegedűhöz, illetve egy oktávval feljebb a csellóhoz képest. Ebbe a csoportba tartozik még a nagybőgő. A legmélyebb húr (ami tulajdonképpen a brácsán elérhető legmélyebb hang) a kis C-, ezt követi a kis G-, egyvonalas D- és egyvonalas A-húr. A brácsakották általában altkulcsban íródnak, amit egyszerűen brácsakulcsnak is szoktak nevezni. Az altkulcs a C-kulcsok családjába tartozik. A magasabb hangokhoz szoktak még violinkulcsot használni, extrém esetekben a brácsakottát basszuskulcsban is írják. A hangszer a hegedűnél valamivel nagyobb méretű, de vele teljesen azonos tartású, emiatt nehézkesebb és fárasztóbb játszani rajta (nagyobb távolságok a bal kéz ujjai közt, a hangszer és a vonó is nehezebb, stb.) A hangja a mélyebb tartományban a legerőteljesebb, középen lágy és könnyen alkalmazkodó hangszíne van, míg magasabb hangjait fojtott színezet jellemzi. Emiatt a barokk és a klasszicista korban jobbára csak kísérő szólamokat játszott, a romantikusok, illetve a 20. és 21. század szerzői azonban már szólóhangszerként is alkalmazták. (hu)
|
