Property Value
dbo:abstract
  • A Bréma Szabad Hanza-város tartomány területén, Bremerhaven és Bréma városokban fekvő kikötők együttesen brémai kikötők néven váltak ismertté. Az egymástól 60 kilométernyire működő brémai és bremerhaveni terminálok egységes igazgatás, fejlesztési koncepció és díjrendszer szerint működnek. A brémai kikötők összteljesítményüket tekintve Németországon belül a mögötti második helyet vívták ki. Bremerhaven a Föld konténerkikötői között a 20. helyen áll, míg a gépjárműterminál Európa legnagyobb autórakodó kikötője. Bréma város kikötője az ásványi anyagok és a túlméretes gépek mellett a hagyományos, nem konténeresíthető termékek egyik legfontosabb átrakóhelye Európában és is megelőzve az első Németországban.A városállam egyike az Európa északi felében legrégebben létrejött állandó kikötőknek. Már a 11. században Bréma központjában rakodták ki hajóikat az Északi-tengeri kereskedők, a középkor végén pedig a Hanza-szövetség egyik fontos bázisa alakult ki a városban. Az újkor kezdetére a brémai kikötő a Weser medrének elfajulása miatt ellehetetlenült, ezért a városállam kifejezetten kikötőépítés céljából vásárolta meg 1827-ben a mai Bremerhaven területét. A 20. század elején a kor legnagyobb szabású kikötőépítése zajlott le a Weser partjain. Napjainkra az infrastrukturális fejlesztések és a működés súlypontja áttolódott Bremerhavenbe. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 327435 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 60762 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23620563 (xsd:integer)
prop-hu:accessdate
  • 2008-07-22 (xsd:date)
  • 2008-07-23 (xsd:date)
prop-hu:alapításÉve
  • 888 (xsd:integer)
  • 1827 (xsd:integer)
prop-hu:bal
  • Év (hu)
  • Év (hu)
prop-hu:cím
  • A brémai kikötőkben átrakott konténeregységek száma (hu)
  • A brémai kikötők összteljesítménye 1952-2007 (hu)
  • A brémai kikötőkben átrakott személyautók száma (hu)
  • A brémai kikötőkben átrakott konténeregységek száma (hu)
  • A brémai kikötők összteljesítménye 1952-2007 (hu)
  • A brémai kikötőkben átrakott személyautók száma (hu)
prop-hu:címHáttér
  • #FFD16D (hu)
  • #FFD16D (hu)
prop-hu:date
  • 2018 (xsd:integer)
prop-hu:edition
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:forgalma
  • 69 (xsd:integer)
prop-hu:format
  • PDF (hu)
  • PDF (hu)
prop-hu:földrajziHely
  • Weser-folyam torkolata (hu)
  • Weser-folyam torkolata (hu)
prop-hu:helyzet
  • center (hu)
  • center (hu)
prop-hu:jobb
prop-hu:kép
  • MaerskMykonos.jpg (hu)
  • MaerskMykonos.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Forrás: Bremenports (hu)
  • a bremerhaveni rakpart (hu)
  • Forrás: Bremenports (hu)
  • a bremerhaveni rakpart (hu)
prop-hu:language
  • német (hu)
  • német (hu)
prop-hu:last
  • Bremenports (hu)
  • Bremenports (hu)
prop-hu:location
  • Bréma (hu)
  • Bréma (hu)
prop-hu:név
  • Brémai kikötők (hu)
  • Brémai kikötők (hu)
prop-hu:origmonth
  • november (hu)
  • november (hu)
prop-hu:origyear
  • 2006 (xsd:integer)
prop-hu:ország
  • Németország (hu)
  • Németország (hu)
prop-hu:pages
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:publisher
  • Bremenports (hu)
  • Keyports marketing (hu)
  • Rolf Nagel (hu)
  • Bremenports (hu)
  • Keyports marketing (hu)
  • Rolf Nagel (hu)
prop-hu:szélesség
  • 5 (xsd:integer)
prop-hu:szövegSzín
  • #444 (hu)
  • #444 (hu)
prop-hu:területe
  • 26.595000 (xsd:double)
prop-hu:title
  • Industriehafenbroschuere (hu)
  • MASTERPLAN LOGISTIK LAND BREMEN (hu)
  • MASTERPLAN HAFEN- UND LOGISTIKZENTRUM LINKS DER WESER (hu)
  • Industriehafenbroschuere (hu)
  • MASTERPLAN LOGISTIK LAND BREMEN (hu)
  • MASTERPLAN HAFEN- UND LOGISTIKZENTRUM LINKS DER WESER (hu)
prop-hu:táblaszélesség
  • 400 (xsd:integer)
  • 700 (xsd:integer)
  • 750 (xsd:integer)
prop-hu:url
prop-hu:város
  • Bréma és Bremerhaven (hu)
  • Bréma és Bremerhaven (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Brémai kikötők (hu)
  • Brémai kikötők (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of