Property Value
dbo:abstract
  • Budapest autóbuszvonal-hálózata a magyar főváros autóbuszvonalainak az összessége. Budapest közösségi közlekedésében a legnagyobb hálózatnak a több mint 200 vonalból álló autóbuszhálózat számít. A járatokat a Budapesti Közlekedési Központ és az Innovációs és Technológiai Minisztérium megrendelésére az ArrivaBus Kft., a Budapesti Közlekedési Zrt., és a Volánbusz Zrt. üzemelteti. Az autóbuszok őseinek tekinthető omnibuszok már 1832-ben megjelentek a pesti utcákon, fokozatosan leváltva a lóvasutakat. A technológia fejlődésével a századfordulón jelentek meg az első autóbuszok magántársaságok üzemeltetésében. Az első menetrend szerinti járatot a Székesfővárosi Közlekedési Vállalat indította el 1915. március 1-jén az Aréna út és a Vilmos császár út között az Andrássy úton. 1923. január 1-jén megalakult a Székesfővárosi Autóbusz Üzem (SZAÜ), feladatuk az autóbuszok üzemeltetése volt, míg az omnibuszok a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság (BSZKRT) kezébe kerültek. A SZAÜ az 1920-as évek végére az autóbusz-közlekedést a főváros meghatározó közlekedési formájává fejlesztette, mely egyre komolyabban fel tudta venni a versenyt a villamosokkal. A fejlődésnek végül a gazdasági világválság vetett gátat, bár 1930. november 15-én sikerült átadni Budapest első buszgarázsát a Szent Domonkos utcában. 1932. július 1-jén a buszüzemet átvette a BSZKRT, ezzel létrejött Budapest első integrált közlekedési vállalata. A második világháború éveiben a buszok többségét vagy a frontra vitték, vagy pedig az időközben fellépett üzemanyag- és gumiabroncshiány miatt egyre több vonalon megszüntették a forgalmat. A megmaradt járművekkel Budapest ostroma alatt a főváros kiürítését végezték. A háború után mindössze kilenc darab működőképes autóbusz maradt, a helyreállítást a hiperinfláció is nehezítette. 1948-ban megjelent a MÁVAG Tr 5 típusú autóbusza, majd Budapest első önhordó szerkezetű buszaként a Rába Tr 3,5-ös is. 1949. szeptember 30-án megszűnt a BSZKRT, a buszok a Fővárosi Autóbusz Községi Vállalathoz (FAKV) kerültek, mely egy év múlva a Fővárosi Autóbuszüzem nevet kapta (FAÜ). 1951-re elkészült az Ikarus gyár első autóbusza Budapest számára, a 30-as típusból a FAÜ 200 darabot vásárolt. A folyamatosan növekvő utasforgalom miatt a FAÜ először pótkocsis járművekkel is próbálkozott, majd saját főműhelyében csuklós buszokat kezdett építeni, mintegy egy évvel megelőzve az Ikarus gyár 180-as gyári csuklósát. 1968. január 1-jén megalakult a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV), a villamosok, trolibuszok, autóbuszok, a HÉV és a hajók egyesítésével újabb integrált közlekedésszervezőként. Három év múlva megjelentek Budapest utcáin az Ikarus 260-as és 280-as buszok, kedvező kialakításuk és az olcsó szervizelés lehetővé tette, hogy a BKV mintegy 4000 darabot vásárolt a két típusból, így a fővárosi utcakép jellegzetes részeivé váltak. A metróvonalak szakaszait fokozatosan adták át, ezzel kapcsolatban a buszok közlekedése is jelentősen módosult. A legtöbb városrészben ráhordó jelleggel a metróállomásoknál kialakított végállomásokig közlekedtek. 1977. január 1-jén az M3-as metró első szakaszának átadásával a buszok számozása is módosult, eltűntek az Y jelzésű elágazójáratok, de megjelentek a piros színnel jelzett gyorsjáratok. 1980-ban kivonták a forgalomból az utolsó Ikarus 180-as és 556-os buszokat, ezzel Budapest történetében először az összes autóbusz ugyanahhoz a típuscsaládhoz tartozott. Mivel a BKV egyre kevesebb új járművet tudott vásárolni, a rendszerváltozáskor már sofőrhiány is fellépett. A járműállomány egyre öregebbé és elhanyagoltabbá vált, hiába vette a főváros saját kezelésébe a céget. Az ezredfordulón plusz szolgáltatást jelentett az egyes vonalakon kihirdetett BKV Plusz, a járművek és megállóhelyek sűrűbb takarítást és fejlettebb utastájékoztatást kaptak. Ekkor jelentek meg új szolgáltatók is, a VT-Transman és a Volánbusz alvállalkozóként vett át pár budai vonalat saját járműparkkal. Új buszok a 2004-es metrópótlásra érkeztek, a lengyel Volvo gyárból 150 darab Volvo 7700A típusú csuklós busz formájában. Megfelelő források hiányában más országokból használtan beszerzett járművekkel is megpróbálta enyhíteni a problémákat a BKV. 2010. október 27-én a Fővárosi Közgyűlés megalapította a Budapesti Közlekedési Központot (BKK), mely szolgáltatóként a BKV-t, a VT-Transmant és a Nógrád Volánt bízta meg a buszok üzemeltetésével. 2013. május 31-én az agglomerációs járatok megrendelését a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) átvette és a Volánbuszt bízta meg üzemeltetésükkel. 2018 májusában az NFM megszűnt, jogkörét az Innovációs és Technológiai Minisztérium kapta meg. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 109369 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 176819 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23890053 (xsd:integer)
prop-hu:bsize
  • 300 (xsd:integer)
  • 350 (xsd:integer)
  • 400 (xsd:integer)
  • 500 (xsd:integer)
prop-hu:cheight
  • 140 (xsd:integer)
  • 180 (xsd:integer)
prop-hu:cwidth
  • 220 (xsd:integer)
  • 250 (xsd:integer)
  • 300 (xsd:integer)
prop-hu:description
  • 7 (xsd:integer)
  • Ikarus 180 (hu)
  • FAÜ csuklós a Hungária körúton (hu)
  • Ikarus 60-as pótkocsis busz a Móricz Zsigmond körtéren (hu)
  • Első szériás Ikarus 260-as a 4-es vonalon a Márvány utcában 1982-ben (hu)
prop-hu:honlap
prop-hu:honlapNeve
  • A BKK honlapja (hu)
  • A BKK honlapja (hu)
prop-hu:ideiglenesJáratok
  • 15 (xsd:integer)
prop-hu:járművekSzáma
  • 1609 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • 85 (xsd:integer)
prop-hu:location
  • left (hu)
  • right (hu)
  • left (hu)
  • right (hu)
prop-hu:logó
  • BKK logo.svg (hu)
  • BKK logo.svg (hu)
prop-hu:logóméret
  • 250 (xsd:integer)
prop-hu:megrendelő
  • *BKK Zrt. *ITM (hu)
  • *BKK Zrt. *ITM (hu)
prop-hu:működésKezdete
  • 1915 (xsd:integer)
prop-hu:nappaliJáratok
  • 238 (xsd:integer)
prop-hu:nosztalgiaJáratok
  • 2 (xsd:integer)
prop-hu:név
  • Budapest autóbuszvonal-hálózata (hu)
  • Budapest autóbuszvonal-hálózata (hu)
prop-hu:oleft
  • 0 (xsd:integer)
  • 70 (xsd:integer)
  • 165 (xsd:integer)
  • 240 (xsd:integer)
prop-hu:ország
  • Magyarország (hu)
  • Magyarország (hu)
prop-hu:otop
  • 60 (xsd:integer)
  • 100 (xsd:integer)
  • 120 (xsd:integer)
  • 240 (xsd:integer)
  • 265 (xsd:integer)
prop-hu:térkép
  • Budapest bus map.svg (hu)
  • Budapest bus map.svg (hu)
prop-hu:típus
  • autóbusz (hu)
  • autóbusz (hu)
prop-hu:viszonylatokSzáma
  • 238 (xsd:integer)
prop-hu:város
  • Budapest (hu)
  • Budapest (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:éjszakaiJáratok
  • 43 (xsd:integer)
prop-hu:üzemeltető
  • * ArrivaBus Kft. * BKV Zrt. * Volánbusz Zrt. (hu)

dct:subject
rdfs:label
  • Budapest autóbuszvonal-hálózata (hu)
  • Budapest autóbuszvonal-hálózata (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:hálózat of
is prop-hu:végállomás of
is foaf:primaryTopic of