Property Value
dbo:abstract
  • A gyakorló buddhisták pontos számát országonként meghatározni nagyon nehéz. A keleti vallások, mint például a buddhizmus is, gyakran keverednek olyan helyi vallásokkal, mint az animizmus, a kínai népi vallás, a konfucianizmus, a sintó és a taoizmus. Az emberek kis hányada dönt úgy, hogy formálisan is menedéket vegyen. Sokan hétköznapi módon gyakorolják csupán a buddhizmust, esetenként keveredve más kapcsolódó vallásokkal. Főként Kelet-Ázsiában van ez így, ahol a buddhizmust már régóta gyakorolják a taoizmus és konfucianizmus mellett egy ún. „Hármas vallásba” vagy „Nagy vallásba” összegyúrva. A világon élő buddhisták számának becslése nagyban eltér a különböző rendelkezésre álló források szerint. Az eredmény 350 és 500 millió között van. Azonban a pontos becslés nagyon nehéz, hiszen sokan nem rendelkeznek semmiféle tagsággal vagy nem látogatnak nyilvános szertartásokat. A buddhista követők szerint azért is nehéz jól becslést adni sok ázsiai országban, mert a nemzeti, gyakran kommunista kormányok ellenségesek a vallással szemben. Ezekben az országokban a kormány vagy aluljelenti vagy egyenesen letagadja a vallások követőit, ezért gyakori az alulbecslés. Ilyen nehézségekkel kerül szembe a számláló Kína és Észak-Korea esetében. Hasonló történelmi problémák tetéződnek az infrastruktúra gyengeségeivel Laoszban és Vietnamban, ahol még nehezebb az összeszámolás. A legtöbb buddhista Ázsiában él. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 744606 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 56272 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23633898 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Buddhizmus országonként (hu)
  • Buddhizmus országonként (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of