Property Value
dbo:abstract
  • A burmai hadjárat a második világháború délkelet-ázsiai hadszínterén folyt Burma területén, elsősorban a brit Nemzetközösség, Kína és az USA alakulatai alkotta szövetséges csapatok és a Japán Birodalom megszálló csapatainak összecsapás-sorozata, amely 1942 januárja és 1945 júliusa között folyt. A japán csapatokat erősítette még Sziám hadereje, a és az , utóbbit főként a német Abwehr agitálta a britek ellen. A brit Nemzetközösség soraiban az Egyesült Királyság csapatain kívül szerepelt még afrikai gyarmatainak egyes alakulatai, valamint Brit India csapatai is. A hadjáratnak több sajátossága volt. A térség geográfiai jellemzőinek köszönhetően a harcoló alakulatoknak fel kellett készülniük a tagolt, szabdalt, dzsungelszerű terepszakaszok leküzdéséhez szükséges felszerelések kialakítására (kötelek, bozótvágók, hídépítő eszközök), műszaki eszközök helyi készítésére, illetve az ilyen területen való eredményes harc megvívására. Különös gondot kellett fordítaniuk a sebesültek helyszíni ellátására, illetve azok frontvonalról való elszállítására. Az utánpótlási infrastruktúra kiépítéséért felelős utász alakulatokat ezen tulajdonságok igen komoly feladatok elé állították. A térség hadianyagait rendszerint vízi vagy légi úton tudták csak eljuttatni a harcoló csapatokhoz, kiépített közutak gyakorlatilag nem álltak rendelkezésre. A térség műveletei tehát komoly logisztikai fejlesztéseket igényeltek minden harcoló féltől. Másik jelentős sajátossága az éghajlati viszonyokhoz való igazodás. A szezonálisan beköszöntő monszuni esőzések alatt az egyes hadműveleteket csak nagy nehézségek árán tudták kivitelezni, gyakran több hónapra fel kellett mindennemű csapatmozgást függeszteni és az ellátásra koncentrálni. Aggályos volt továbbá, hogy a Brit Indában zajló feszültségek és az európai hadszíntér élvezte prioritás miatt a csapatok nem dúskáltak az ellátmányokban, a térség polgári lakosságától pedig nem remélhettek jelentős segítséget, hiszen ők maguk is meglehetősen egyszerű körülmények között éltek. Ezen okokból a hadjárat négy fő fázisra bontható: 1. * Burma japán megszállása és a brit, indiai és kínai csapatok kiűzése a térségből 1942-ben. Ebben az időszakban zajlott le a és a szingapúri csata, valamint a is. 2. * A szövetségesek sikertelen offenzívái a burmai hegyekben 1942 végétől 1943 szeptemberéig, majd az újabb, sikeres előretörések 1944 elejéig. 3. * Japán haderő India ellen vezetett inváziója , amely Imphal és Kohima alatti csatavesztésekben fulladt ki. 4. * Végül pedig a szövetségesek 1944 közepén indított teljes offenzívája Burma felszabadítására, ami 1945 közepéig tartott. (hu)

dbo:causalties
  • 144 000 halott, 70 000 sebesült
  • 71 244 halott és sebesült
dbo:commander
dbo:result
  • szövetséges győzelem
dbo:strength
  • 100 000 (1944-ben)
  • 316 700
  • 35 000
  • 60 000
  • border|22px42 000 (1942-ben)
dbo:territory
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 451004 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 7086 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23904857 (xsd:integer)
prop-hu:date
  • 2013-07-06 (xsd:date)
prop-hu:egyikFél
prop-hu:eredmény
  • szövetséges győzelem (hu)
  • szövetséges győzelem (hu)
prop-hu:erők
  • 35000 (xsd:integer)
  • 60000 (xsd:integer)
  • 100000 (xsd:integer)
  • 316700 (xsd:integer)
  • border|22px 42 000 (hu)
prop-hu:helyszín
prop-hu:időpont
  • 1942 (xsd:integer)
prop-hu:konfliktus
  • Csendes-óceáni hadszíntér a második világháborúban (hu)

prop-hu:kép
  • RAF aircraft attack bridges on the Burma-Siam railway.jpg (hu)

prop-hu:képleírás
  • A Brit Királyi Légierő repülőgépei hidakat bombáznak a Burma-Sziám vasútvonalon. (hu)

prop-hu:másikFél
prop-hu:név
  • A burmai hadjárat (hu)
  • A burmai hadjárat (hu)
prop-hu:parancsnokok
prop-hu:url
prop-hu:veszteségek
  • 71244 (xsd:integer)
  • 144000 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Burmai hadjárat (hu)
  • Burmai hadjárat (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • A burmai hadjárat (hu)
  • A burmai hadjárat (hu)
is prop-hu:konfliktus of
is foaf:primaryTopic of