Property Value
dbo:abstract
  • Buzás Péter (Mindszent, 1952. február 17.) magyar politikus, jogász, országgyűlési képviselő, Makó város polgármestere. Parasztcsaládból származott, egy Mindszent-környéki tanyán nőtt föl; a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban érettségizett, de első körben nem sikerült bejutnia sem a jogra, sem a színművészetire. Rövid kitérő után felvették a JATE Állam és Jogtudományi Karára, ahol jogász diplomát szerzett. 1974-ben került a makói városi tanácshoz, és tizenöt év alatt egyre feljebb jutott a ranglétrán; a rendszerváltáskor végrehajtó-bizottsági titkárként hagyta ott állását önként, és kezdett el korábbi hobbijában, a kertészkedésben dolgozni. 1994-ben az MSZP felkérésére polgármester-jelöltként indult az önkormányzati választáson, amit megnyert; ezután még négy alkalommal választották újra (1998, 2002, 2006, 2010), és így ő töltötte a legtöbb időt a város élén a település eddigi történelme során. Országgyűlési választásokon három alkalommal indult, de csak egyszer, 2006-ban tudott nyerni; ciklusa alatt Csongrád megye 7. számú választókerületének képviselete mellett az önkormányzati és területfejlesztési bizottságban dolgozott. Csongrád Megye Közgyűlésében harmadik ciklusát tölti, mindhárom alkalommal az MSZP listájáról került be. (hu)

dbo:city
dbo:deputy
dbo:party
dbo:predecessor
dbo:successor
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 335891 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 92421 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23621586 (xsd:integer)
prop-hu:date
  • 2018 (xsd:integer)
prop-hu:díjak
  • Belügyminiszteri aranygyűrű Honvédelmi emlékérem – bronz fokozat Tűzzománc Emlékplakett Közszolgálatáért Érdemjel – arany fokozat Arany Pecsétgyűrű Díj A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (hu)

prop-hu:előd
prop-hu:foglalkozás
  • jogász (hu)
  • politikus (hu)
  • jogász (hu)
  • politikus (hu)
prop-hu:helyettes
  • Dégi Zoltán, Gilicze János, Marosvári Attila, Siket István, Varga Zoltán (hu)

prop-hu:házastárs
  • Nagy Anna (hu)
  • Nagy Anna (hu)
prop-hu:kép
  • Buzás Péter Makó.jpg (hu)
  • Buzás Péter Makó.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Buzás Péter a 2009. március 15-ei nemzeti ünnepen (hu)

prop-hu:megnevezés
prop-hu:név
  • Buzás Péter (hu)
  • Buzás Péter (hu)
prop-hu:párt
prop-hu:születésiHely
prop-hu:terminusKezdete
  • 1994 (xsd:integer)
  • 2006 (xsd:integer)
prop-hu:terminusVége
  • 2010 (xsd:integer)
  • 2014 (xsd:integer)
prop-hu:url
prop-hu:utód
prop-hu:város
  • Makó (hu)
  • Makó (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:állam
  • Csongrád megye 7. számú választókerületének (hu)

dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Buzás Péter (hu)
  • Buzás Péter (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • polgármestere (hu)
  • országgyűlési képviselője (hu)
  • (Makó polgármestereinek listája) (hu)
  • Buzás Péter (hu)
  • polgármestere (hu)
  • országgyűlési képviselője (hu)
  • (Makó polgármestereinek listája) (hu)
  • Buzás Péter (hu)
is dbo:predecessor of
is dbo:successor of
is prop-hu:after of
is prop-hu:előd of
is prop-hu:utód of
is foaf:primaryTopic of