| dbo:abstract
|
- A paraszti társadalomban a béres egy egész évre elszegődött mezőgazdasági bérmunkás volt, aki az uradalmi cselédek rangsorában legalul helyezkedett el. Az uradalom valamelyik majorjában, cselédlakásban vagy a gazda házában (általában istállójában), illetve tanyáján lakott, s minden idejével a munkaadója rendelkezett. A béresek szántottak-vetettek, betakarították a termést, etették, gondozták, őrizték a gazda állatait. Többnyire a szegény vagy nincstelen parasztság soraiból kerültek ki, s a béresség apáról fiúra öröklődött. A fiúk 14 éves korukban már elszegődtek kisbéresnek, s 16–17 éves korukban – amikor már beletanultak a munkába – lettek béresek. Ha később családosan is a gazdánál maradtak, akkor már nem az istállóban háltak, hanem a gazda házának egyik különálló szobájában vagy külön kis házban. Az alföldi gazdák gyakran a városok híres embervásárain választottak maguknak béreseket. A 10-15 holdas törpebirtokosok maguk végezték a munka nagy részét, ha fogadtak bérest, az csak kisegítő tevékenységet végzett, például nyaranta kispásztorként a tarlón legeltette a jószágot. A 30-40 holdas gazdák már sok állatot tartottak, ők kanászt és legalább egy másik bérest is felfogadtak. A 100 holdas és nagyobb gazdák általában kiskanászt, kanászt, libapásztort és még legalább két bérest tartottak, akik közül az egyik rendszerint kisbéres volt. Béreseik irányítására egy öregbéresnek vagy béresgazdának nevezett munkafelügyelőt alkalmaztak. Ő ellenőrizte a major vagy tanya cselédségének munkáját, helyettesítette a gazdát, és szükség esetén megjavította s rendben tartotta a szerszámokat. A nehezebb, bonyolultabb munkák elkezdése, megmutatása is az ő feladata volt. (hu)
- A paraszti társadalomban a béres egy egész évre elszegődött mezőgazdasági bérmunkás volt, aki az uradalmi cselédek rangsorában legalul helyezkedett el. Az uradalom valamelyik majorjában, cselédlakásban vagy a gazda házában (általában istállójában), illetve tanyáján lakott, s minden idejével a munkaadója rendelkezett. A béresek szántottak-vetettek, betakarították a termést, etették, gondozták, őrizték a gazda állatait. Többnyire a szegény vagy nincstelen parasztság soraiból kerültek ki, s a béresség apáról fiúra öröklődött. A fiúk 14 éves korukban már elszegődtek kisbéresnek, s 16–17 éves korukban – amikor már beletanultak a munkába – lettek béresek. Ha később családosan is a gazdánál maradtak, akkor már nem az istállóban háltak, hanem a gazda házának egyik különálló szobájában vagy külön kis házban. Az alföldi gazdák gyakran a városok híres embervásárain választottak maguknak béreseket. A 10-15 holdas törpebirtokosok maguk végezték a munka nagy részét, ha fogadtak bérest, az csak kisegítő tevékenységet végzett, például nyaranta kispásztorként a tarlón legeltette a jószágot. A 30-40 holdas gazdák már sok állatot tartottak, ők kanászt és legalább egy másik bérest is felfogadtak. A 100 holdas és nagyobb gazdák általában kiskanászt, kanászt, libapásztort és még legalább két bérest tartottak, akik közül az egyik rendszerint kisbéres volt. Béreseik irányítására egy öregbéresnek vagy béresgazdának nevezett munkafelügyelőt alkalmaztak. Ő ellenőrizte a major vagy tanya cselédségének munkáját, helyettesítette a gazdát, és szükség esetén megjavította s rendben tartotta a szerszámokat. A nehezebb, bonyolultabb munkák elkezdése, megmutatása is az ő feladata volt. (hu)
|
