Property Value
dbo:abstract
  • Julius Caesar fóruma (latinul Forum Julium vagy Caesaris) a római császárfórumok egyike, mely a császárkorban a VIII. Forum Romanum regióhoz tartozott. Nerva fórumával állt szomszédságban, a Curia mögött terült el. Ma a via del Carcere Tulliano-n helyezkedik el. Julius Caesar száz millió sestertiuson vásárolta meg a földterületet, ahol az épületegyüttes emelkedett. A házak megvásárlása és lerombolása így egy vagyont jelentett. Caesear galliai hadizsákmányát áldozta fel erre a célra. A négyszögű fórum közepén állott a pharsalusi ütközetben fogadott Templum Veneris Genetricis, azaz Venus Genetrix temploma, melyet i. e. 46-ban szentelték fel. Julius Caesar az istennőtől eredeztette magát. A templom falai között magasodott egykor Venus és Cleopatra szobra. A templomból ma csupán három korinthoszi oszlop és az emelvény maradt fenn. Előtte helyezkedett el a ma már nem létező Caesar-lovasszobor, mely eredetileg bronzból készült. Az egész fórumot két oldalról oszlopcsarnok vette körül, s előtte üzletek sora emelkedett, ám mindez i. sz. 80-ban tűz áldozatává vált. Domitianus és Traianus később az oszlopsort újjáépíttették. A fórum csak bejelentkezéssel, engedéllyel látogatható. A Via dei Fiori Imperialiról viszont be lehet látni romjaira. (hu)

dbo:creationYear
  • 1980-01-01 (xsd:gYear)
dbo:wikiPageID
  • 138856 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2225 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 19064772 (xsd:integer)
prop-hu:kategória
  • Kulturális világörökségi helyszínek (hu)

prop-hu:kép
  • The Forum of Caesar and the Temple of Venus Genetrix, Imperial Forums, Rome .jpg (hu)

prop-hu:képaláírás
  • Caesar fóruma, Vénusz Genetrix temploma (hu)

prop-hu:név
prop-hu:ország
  • Olaszország (hu)
  • Olaszország (hu)
prop-hu:pozíciósTérkép
  • Róma (hu)
  • Róma (hu)
prop-hu:típus
  • Kulturális helyszín (hu)
  • Kulturális helyszín (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:év
  • 1980 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Caesar fóruma (hu)
  • Caesar fóruma (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Róma történelmi központja (hu)
  • Róma történelmi központja (hu)
is foaf:primaryTopic of