Property Value
dbo:abstract
  • Caius Cassius Longinus (1. század) római politikus, jogász, az előkelő plebejus Cassia gens tagja. Egyesek szerint azonos volt Caligula sógorával, aki 30-ban provincia helytartója lett. Erre az ókori utal, azonban elképzelhető, hogy tévedett. Felmerült a lehetőség, hogy mind ő, mind a vele összekevert Lucius Cassius Longinus consulok voltak abban az évben, sőt az is, hogy egyazon személyről van szó. Claudius császár uralkodása alatt, 50-ben Syria helytartója volt. Bár kormányzása alatt nem volt háború, vasfegyelmet tartott a rábízott csapatoknál, és kondíciójuk fenntartására is ügyelt. Ő vezette az Eufráteszhez , akit a Pártus Birodalom királyává akartak tenni. Hazatérve hatalmas tekintélynek örvendett makulátlan személyisége és hatalmas vagyona révén, ám mindezzel kivívta Nero rosszallását. Császári parancsra 66-ban száműzték Szardínia szigetére, majd Vespasianus idején hívták vissza. Száműzetése idején vak volt, tudósít Suetonius. Longinus felesége a híres jogász, Quintus Aelius Tubero lánya, és unokája volt. Ő azonban nem csak így kötődött a római joghoz, hanem annak jeles művelője is volt: 10 könyvet írt a polgárjogról (Libri Juris Civilis), illetve Vitellius és munkásságához, amelyeket megőriztek a Digestában. Cassius Masurius Sabinus és iskolájához tartozott, azonban mivel módszereiket még tudományosabb síkra vitte, az utána fellépő nemzedéket már Cassiani névvel illetjük. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 67589 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3974 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 20417440 (xsd:integer)
prop-hu:előző
prop-hu:kollégája
prop-hu:következő
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:évek
  • 30 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Caius Cassius Longinus (jogász) (hu)
  • Caius Cassius Longinus (jogász) (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is prop-hu:előző of
is prop-hu:következő of
is foaf:primaryTopic of