Property Value
dbo:abstract
  • Canterburyi Ágoston, OSB (Róma, 534. november 13. – Canterbury, 604. május 26.) bencés szerzetes, 598-ban Canterbury első érseke. Ő az angol egyház egyik megalapítója, Anglia egyik védőszentje, szokásos mellékneve „az angolok apostola”. Ágostont, aki egy római kolostor perjele volt, 595-ben Nagy Szent Gergely bízta meg azzal, hogy vezesse a pogány I. Æthelberht országának, a a keresztény hitre térítésével megbízott missziót. Talán azért Kentet választották helyszínül, mert közel volt ahhoz a Galliához, amely már akkor is keresztény királyság volt, és mert Æthelberht király felesége, Párizs királyának, I. Charibertnek a keresztény lánya volt. Bertától azt várták, hogy a térítés sikeressége érdekében hatni tud férjére. Bár a misszió még Kent elérése előtt visszafordult, Ágoston szigetén partra szállt, és Æthelberht központi városa, Canterbury felé vette az irányt. Æthelberht áttért a keresztény hitre, a misszionáriusokat hagyta szabadon prédikálni, a városfalon kívül még területet is biztosított számukra, ahol kolostort alapíthattak. Ágostont az angolok püspökévé szentelték, aki a király számos alattvalóját megtérítette. A legnagyobb tömeges keresztelésre 597 karácsonyán került sor, amikor a karácsonyi misén több ezer ember vette fel a keresztséget. 601-ben Gergely pápa további misszionáriusokat, s velük együtt biztató leveleket és ajándékokat küldött az egyháznak. Sikertelenül próbálta meg a kelta püspököket rábeszélni, hogy vessék alá magukat Ágoston egyházrendszerének. 604-ben Londonban és Rochesterben katolikus püspökségeket alapítottak, s létrehoztak egy iskolát angolszász papok és misszionáriusok képzésére. Szintén Ágoston intézte utódjának, Canterburyi Lőrincnek a felszentelését. Ágoston 604-ben halt meg, ezt követően röviddel már szentté is avatták. Az angliai egyház és a Szentszék között még 930 évig megvolt az egység, mígnem VIII. Henrik a 16. században függetlenné nem nyilvánította az előbbit. (hu)

dbo:activeYearsEndYear
  • 0604-01-01 (xsd:gYear)
dbo:status
  • Canterbury érseke
dbo:successor
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 348065 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 31514 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23451969 (xsd:integer)
prop-hu:author
  • Beda Venerabilis (hu)
  • Blair, John P. (hu)
  • Brooks, Nicholas (hu)
  • Collins, Roger (hu)
  • Delaney, John P. (hu)
  • Fletcher, R. A. (hu)
  • Mayr-Harting, Henry (hu)
  • Thomson, John A. F. (hu)
  • Yorke, Barbara (hu)
  • Beda Venerabilis (hu)
  • Blair, John P. (hu)
  • Brooks, Nicholas (hu)
  • Collins, Roger (hu)
  • Delaney, John P. (hu)
  • Fletcher, R. A. (hu)
  • Mayr-Harting, Henry (hu)
  • Thomson, John A. F. (hu)
  • Yorke, Barbara (hu)
prop-hu:authorlink
  • Beda Venerabilis (hu)
  • Barbara Yorke (hu)
  • Frank Stenton (hu)
  • Henry Mayr-Harting (hu)
  • Peter Hunter Blair (hu)
  • Beda Venerabilis (hu)
  • Barbara Yorke (hu)
  • Frank Stenton (hu)
  • Henry Mayr-Harting (hu)
  • Peter Hunter Blair (hu)
prop-hu:coauthors
  • Blair, Peter D. (hu)
  • translated by Leo Sherley-Price (hu)
  • Blair, Peter D. (hu)
  • translated by Leo Sherley-Price (hu)
prop-hu:címek
prop-hu:edition
  • Second Edition (hu)
  • Third Edition (hu)
  • Second Edition (hu)
  • Third Edition (hu)
prop-hu:előd
  • nincs (hu)
  • nincs (hu)
prop-hu:first
  • Geoffrey (hu)
  • Peter Hunter (hu)
  • F. M. (hu)
  • Geoffrey (hu)
  • Peter Hunter (hu)
  • F. M. (hu)
prop-hu:halálDátuma
  • 604 (xsd:integer)
prop-hu:halálHelye
prop-hu:halálozásiHely
prop-hu:halálozásiIdő
  • 604 (xsd:integer)
prop-hu:hivatal
  • Canterbury érseke (hu)
  • Canterbury érseke (hu)
prop-hu:isbn
  • 0 (xsd:integer)
  • 978 (xsd:integer)
prop-hu:keresztény
  • igen (hu)
  • igen (hu)
prop-hu:kép
  • - (hu)
  • Augustine of Canterbury.jpg (hu)
  • - (hu)
  • Augustine of Canterbury.jpg (hu)
prop-hu:képméret
  • 151 (xsd:integer)
prop-hu:last
  • Blair (hu)
  • Hindley (hu)
  • Stenton (hu)
  • Blair (hu)
  • Hindley (hu)
  • Stenton (hu)
prop-hu:location
  • London (hu)
  • New York (hu)
  • Oxford (hu)
  • Cambridge (hu)
  • University Park, PA (hu)
  • Garden City, N.Y (hu)
  • London (hu)
  • New York (hu)
  • Oxford (hu)
  • Cambridge (hu)
  • University Park, PA (hu)
  • Garden City, N.Y (hu)
prop-hu:név
  • Canterbury Szent Ágoston (hu)
  • Canterburyi Szent Ágoston (hu)
  • Canterbury Szent Ágoston (hu)
  • Canterburyi Szent Ágoston (hu)
prop-hu:publisher
  • Oxford University Press (hu)
  • Penguin Classics (hu)
  • Cambridge University Press (hu)
  • Arnold (hu)
  • Doubleday (hu)
  • St. Martin's Press (hu)
  • Carroll & Graf Publishers (hu)
  • Pennsylvania State University Press (hu)
  • H. Holt and Co (hu)
  • Leicester University Press (hu)
  • Pearson/Longman (hu)

prop-hu:születésiDátum
  • 6 (xsd:integer)
prop-hu:születésiHely
prop-hu:születésiIdő
  • --11-13
prop-hu:születésiNév
  • Ágoston (hu)
  • Ágoston (hu)
prop-hu:title
  • The Coming of Christianity to Anglo-Saxon England (hu)
  • A History of the English Church and People (hu)
  • An Introduction to Anglo-Saxon England (hu)
  • Anglo-Saxon England (hu)
  • Dictionary of Saints (hu)
  • Early Medieval Europe: 300–1000 (hu)
  • The Church in Anglo-Saxon Society (hu)
  • The Western Church in the Middle Ages (hu)
  • The Barbarian Conversion: From Paganism to Christianity (hu)
  • A Brief History of the Anglo-Saxons: The Beginnings of the English Nation (hu)
  • The Early History of the Church of Canterbury: Christ Church from 597 to 1066 (hu)
  • The Conversion of Britain: Religion, Politics and Society in Britain c. 600-800 (hu)

prop-hu:url
prop-hu:utód
prop-hu:vallás
  • anglikán (hu)
  • anglikán (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:year
  • 1971 (xsd:integer)
  • 1980 (xsd:integer)
  • 1984 (xsd:integer)
  • 1988 (xsd:integer)
  • 1991 (xsd:integer)
  • 1998 (xsd:integer)
  • 1999 (xsd:integer)
  • 2003 (xsd:integer)
  • 2005 (xsd:integer)
  • 2006 (xsd:integer)
prop-hu:évek
  • 604 (xsd:integer)
prop-hu:ünnepnapja
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Canterburyi Szent Ágoston (hu)
  • Canterburyi Szent Ágoston (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:predecessor of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:előd of
is foaf:primaryTopic of