Property Value
dbo:abstract
  • A Cardium-kerámia az újkőkori agyagművesség díszítő megoldása, amelynek során egy tömegesen előforduló tengeri kagylófaj, az (Cerastoderma edule, korábbi tudományos nevén Cardium edulis) héját a még nedves agyagba nyomva dekorálták edényeiket. A kifejezés – a Cardium-kerámia kultúrája, illetve népe – egyúttal egy neolitikus leírására is szolgál, azokra a korabeli népekre alkalmazva, amelyek jellemzően így díszítették agyagedényeiket és hozzájárultak a technika elterjedéséhez. Az alternatív impressokerámia elnevezéssel egyes régészek a fenti szűkítő értelmezést igyekeznek elkerülni, vagyis nem csupán a bordás kagylóhéj, de bármely hegyes tárgy, fésűszerű eszköz lenyomatával előállított díszítés is ehhez a régészeti műveltséghez tartozik. Ugyanakkor a tágabban értelmezett impressokerámia elterjedtségi területe jóval meghaladja a Cardium-kerámiáét. Impressodíszítéses edények főként Itáliából, a Ligur-tenger partvidékétől délre kerültek elő, míg a Cardium-kultúra elterjedési területe ettől nyugatabbra, a franciaországi Provence-tól Portugáliáig húzódik. A régészettudomány korábban azt feltételezte, hogy e neolitikus kultúrák közül a Cardium-kerámiáé jelent meg és terjedt el először, és csak ezt követően alakultak ki helyileg más impressotechnikák. Ezzel szemben a Cardium- és impressomotívumok területei átfedik egymást, és ma már többé-kevésbé egy idejű, párhuzamos műveltségekként tartják őket számon. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 1496050 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 6478 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 19390105 (xsd:integer)
prop-hu:abszolútKormeghatározás
  • kb. i. e. 6400–5500 (hu)
  • kb. i. e. 6400–5500 (hu)
prop-hu:commonskat
  • Cardial pottery (hu)
  • Cardial pottery (hu)
prop-hu:kiterjedés
  • Dél-Európa (hu)
  • Dél-Európa (hu)
prop-hu:korszak
prop-hu:név
  • Cardium-kultúra, impressokultúra (hu)
  • Cardium-kultúra, impressokultúra (hu)
prop-hu:vezérlelet
  • lenyomatos díszítésű agyagedények (hu)

prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Cardium-kerámia (hu)
  • Cardium-kerámia (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of