Property Value
dbo:abstract
  • A castrum latin szó, eredeti jelentése: tábor, később vár értelemben használták. A római korban a katonai tábort jelentette. Mindig ugyanolyan tervrajz szerint készült el, téglalap alaprajzú volt, mindegyik oldalon egy-egy kapuval, a tábort sánc és árok vette körül, a kapuk is védelemre voltak berendezve, gyakran toronnyal ellátva. A szemben lévő kapukat a via principalis és a via praetoria, illetve via decumana utca kötötte össze. A két utca keresztezésénél állt a fővezér sátra, a praetorium és a tábor szentélye, a sacellum, két oldalán a légió tisztjeinek (tribuni, legati) sátrai. A táboron belül az egyes csapatok helye mindig azonos maradt, függetlenül attól, hol vertek tábort. A castrumok megtartották ezt az elrendezést akkor is, amikor a császárkorban állandó táborokat építettek a limes mentén. Ezek neve castra stativa volt. A kisebb táboroknak, melyeket főleg a kisegítő csapatoknak építettek castellum volt a neve. Ezeknél még kisebb, de kőből épült erődítés volt a burgus, melyből igen sokat építettek a határ vonalában. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 189765 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 4814 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23658818 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Castrum (hu)
  • Castrum (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is prop-hu:típusa of
is foaf:primaryTopic of