Property Value
dbo:abstract
  • Charles Milles Manson, ismertebb nevén Charles Manson (Cincinnati, Ohio, 1934. november 12. – Bakersfield, Kalifornia, 2017. november 19.), amerikai bűnöző, szektavezér és énekes-zenész, akit többek közt az 1960-as években elkövetett Tate-LaBianca gyilkosságok kiterveléséért ítéltek el. Az Egyesült Államok folklórjában a gonosz egyik megszemélyesítője. Már a gyilkosságok előtt jól ismert bűnöző volt: sokat ült börtönben kocsilopásért, hamisításért, hitelkártyacsalásért, lányok futtatásáért. Több személyes kudarc is érte, költőként és gitárosként is próbálkozott, de semmiben sem volt sikeres. Manson tényleges pszichopata volt, magát Krisztus és a Sátán megtestesülésének vélte. Az 1960-as évek végén lett egy hippipünkösdista csoport vezetője és az élén több brutális gyilkosság kitervelője. A Manson család nevű csoport gyilkolta meg többek közt Sharon Tate filmszínésznőt, Roman Polański filmrendező feleségét nyolc és fél hónapos terhesen. A „Tate-La Bianca ügy” néven elhíresült gyilkosságokra való szövetkezésért ítélték el, bár azzal nem vádolták, hogy személyesen is részt vett volna a gyilkosságokban. A gyilkosságokra Manson a „” elmélettel készítette fel követőit, egy nagy amerikai faji háború víziójával. A kaliforniai került, ahonnan 2007-ben vagy 2012-ben feltételesen szabadulhatott volna, ám erre nem került sor. Legközelebb 2027-ben kerülhetett volna szóba a szabadlábra helyezése. Manson több lemezt is kiadott, de egészében zenészként sikertelen volt, és az egyik visszautasítás éppen Sharon Tate házában érte. Hírhedtté válása után a Awareness Records kiadta című albumát, ami az 5 csillagból 4-et kapott, 4 dalt is pipával jelöltek, továbbá a lemez is album-pipára volt érdemes. A kritikusok szerették Manson lemezét, és a közönség is. Óriási eladást produkált. Azóta számos zenész feldolgozta a dalait. , John Lennon gyilkosával sokat levelezett börtönéből. A nevéből (és Marilyn Monroe-éból) állította össze művésznevét Marilyn Manson. Miután megvádolták, dalait kiadták, és később előadta őket például Marilyn Manson és a Guns N’ Roses is. Egy, a börtönben vele készített interjúban biszexuálisnak vallotta magát. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 120547 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 50687 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23589454 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • MansonB33920 8-14-17 .jpg (hu)
  • MansonB33920 8-14-17 .jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Charles Manson 2017-ben (hu)
  • Charles Manson 2017-ben (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Charles Manson (hu)
  • Charles Manson (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of