dbo:abstract
|
- Chris Hughes amerikai vállalkozó, Mark Zuckerberg, Dustin Moskovitz és Eduardo Saverin mellett a Facebook közösségi portál alapítója és szóvivője. Hughes a Facebook cég 1%-os tulajdonosa. 2010-ben hozta létre a nonprofit szervezetet, melynek ügyvezető igazgatója. Ennek mint közösségi hálózatnak az a célja, hogy „segítsen az embereknek rátalálni azokra az eszközökre, amelyekkel jobbá tehetik a világot”. 2010 júliusában az (Egyesült HIV/AIDS-ellenes ENSZ-program) egy 17 tagú, magas rangú politikusokból, üzleti vezetőkből, emberi jogi aktivistákból, sportolókból és tudósokból álló bizottságba nevezte ki, melynek feladata, hogy „olyan társadalmi és politikai megmozdulás vezetője legyen a következő évben, amely támogatásra ösztönöz a hathatós HIV-megelőző programokhoz”. (hu)