Property Value
dbo:abstract
  • Christoph Sumann (Judenburg, 1976. január 19. –) osztrák sílövő. A magánéletben csendőr, a sílövészet nemzetközi mezőnyében 2000-ben tűnt fel. A világkupában 2000-ben indult első alkalommal. Összetettben legjobb eredménye egy hatodik hely volt, melyet a 2008/2009-es szezonban ért el. 2001-óta szinte valamennyi világbajnokságon jelen volt. Három alkalommal állhatott dobogón, 2005-ben az osztrák váltóval harmadik lett, 2009-ben pedig két ezüstéremmel zárt: a tömegrajtos indítású versenyen és a váltóval. Olimpián 2002-ben, Salt Lake Cityben került be először az osztrák csapatba, legjobb eredménye itt egy hatodik hely volt a váltóval. 2006-ban, Olaszországban az üldözőversenyen, a hetedik helyen ért célba, a tömegrajtos indítású versenyszámban pedig a kilencedik lett. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 618017 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 8505 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 20988264 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • Christoph Sumann .jpg (hu)
  • Christoph Sumann .jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Christoph Sumann (hu)
  • Christoph Sumann (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Christoph Sumann (hu)
  • Christoph Sumann (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is prop-hu:ezüst of
is foaf:primaryTopic of