Property Value
dbo:abstract
  • A Clannad (クラナド; Kuranado) egy japán visual novel, amit a fejlesztett és adott ki 2004. április 28-án számítógépre. Míg a Key első két műve, ami megelőzte a Clannadot, a és az felnőtteknek szánt művek voltak, és utólag cenzúrázták őket fiatalabb korosztály számára, addig a Clannadot eleve minden korosztálynak szánták. Később kiadták PlayStation 2-re, PSP-re, Xbox 360-ra, PlayStation3-ra és PlayStation Vitára, és Steamen is meg fog jelenni. A történet Okazaki Tomoja életét követi, aki egy középiskolai delikvens. Utolsó középiskolai évében sok új kapcsolatra tesz szert, köztük megismer öt lányt, akiknek segít megoldani egyéni problémáikat. A Clannad játékmenete egy szerteágazó történetet követ végig, mely előre rögzített jeleneteket mutat be, gyakori interakciókkal, melyek főleg az öt női főszereplővel történnek. A játék első megjelenése alkalmával a legtöbb példányban eladott számítógépes játék lett Japánban, később is többször belekerült a nemzeti 50 legjobb eladású kategóriába. Mindezek után a Key elkészített egy felnőtt tartalmú spin-offot, a -ot 2005 novemberében, ami Szakagami Tomojo történetét bővítette ki. Tomojo az egyike a Clannad öt főhősnőjének. A Clannad sok adaptációt kapott, köztük négy mangaadaptációt az , a , a Fujimi Shobótól és a Jive-tól. Light novel-adaptációt és illusztrációgyűjteményt is kiadtak belőle, valamint audió drámákat és zenegyűjteményeket is. 2007 szeptemberében a Toei Animation készített filmadaptációt, amit később két animesorozat követett, amelyet 2007 és 2009 között készített a . Mind a két animesorozat ki lett adva angolul 2009-ben. A jogok a tulajdonában állnak. Az animeadaptációnak nagyon jó eladásai voltak, valamint nyugaton is elismerést kapott a kritikusoktól. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1154762 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 19327 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22366001 (xsd:integer)
prop-hu:cím
  • Clannad (hu)
  • Clannad (hu)
prop-hu:fejlesztő
prop-hu:idegenKarakteresCím
  • クラナド (hu)
  • クラナド (hu)
prop-hu:kiadó
prop-hu:korhatár
  • Korhatár nélküli (hu)
  • Korhatár nélküli (hu)
prop-hu:kép
  • Clannad Logo.svg (hu)
  • Clannad Logo.svg (hu)
prop-hu:megjelenés
  • 2004 (xsd:integer)
prop-hu:műfaj
prop-hu:nyelvkód
  • ja (hu)
  • ja (hu)
prop-hu:platform
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:wpÁtírás
  • Kuranado (hu)
  • Kuranado (hu)
dct:subject
rdfs:label
  • Clannad (visual novel) (hu)
  • Clannad (visual novel) (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of