Property Value
dbo:abstract
  • A colonia a Római Birodalom teljes római polgárjoggal rendelkező - római jogú - telepesei által alapított város volt, később ez számított a legmagasabb rangú településnek a municipium és az egyéb települések előtt. Általában stratégiai pontokon alapították őket, a kereskedelem, utak, vagy más települések, bizonyos vidékek ellenőrzése céljából. Lakói római polgárjogukat megtartották, részt vehettek a római közéletben is, de saját városuk polgárai is lettek önkormányzattal, ahol római mintára hozták létre közigazgatási intézményeiket. A római colonia ilyen módon inkább a görög , mint (gyarmatváros) analógiája volt. Itália meghódítása után a colonia-alapítás elsődleges célja a földműves-réteg erősítése lett. A pun háborúk pusztításai miatt sok paraszt elvesztette a földjét és Rómába áramlott. A a nekik való földosztással igyekeztek a problémát orvosolni. Később a kiszolgált katonáknak juttattak földet, így jöttek létre az úgynevezett katonagyarmatok (coloniae militares). A császárkorban a katonagyarmatok létesítését a császár rendelte el. Idővel - a római polgárjognak Caracalla által az egész birodalomra való kiterjesztése után - a colonia egyszerűen ranggá vált, településeket elő lehetett ide léptetni, (hu)

dbo:wikiPageID
  • 111384 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2044 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22464646 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Colonia (hu)
  • Colonia (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of