dbo:abstract
|
- Colorado kör alakú címere ugyanolyan, mint az Unióhoz való csatlakozás előtti területi címere - azzal a különbséggel, hogy az állam címerén a „State of Colorado” és az „1876”-os dátum szerepel. Az eredeti címert 1876. november 6-án fogadta el az első területi gyűlés. Colorado állam első államgyűlése 1877. március 15-én elfogadta az új címert. Colorado állam címerének használatát Colorado állam államtitkára, a kormányzó harmadik helyettese, szabályozza. Colorado törvénykezésének megfelelően a címer két és fél col (6,35 cm) átmérőjű lehet. A címer tetején piramisban foglal helyet az amerikai heraldisztikában kiemelkedő szerephez jutott mindent látó szem. A piramis két oldaláról aranyszínű sugarak sugároznak szét. A szem alatt egy köteg nyírfa vagy szilfa vesszőt, valamint egy , egy római tekercs vesz körül, amelyre vörös, fehér és kék szalagokat tekertek, és amely szalagokon a „Union and Constitution” (Unió és Alkotmány) szavak szerepelnek. Az egybecsavart vesszők azt az erőt mutatják, amely egyetlenegy vesszőből hiányzik. A csatabárd a hatalom és vezetés jelképe. A tekercs alatt egy ketté osztott címerpajzs található - ennek felső részén három hófödte hegycsúcs, felettük felhők; alsó részén arany mezőben két bányászszerszám, egy csákány és egy kalapács látható. A pajzs alatt férkörben a „Nil Sine Numine” latin mondat olvasható, jelentése „Isteni szellem nélkül semmit”. A címer alján található 1876 arra az évre utal, amikor Colorado belépett az Egyesült Államokba. Az államcímer alapjául szolgáló területi címer tervezése , Abraham Lincoln elnök 1861 júliusában kinevezett területi titkárának műve, de az is bizonyított, hogy területi kormányzó is részben hozzájárult a címertervhez. Weld és Gilpin is járatosak voltak a művészet és a heraldisztika terén. (hu)