Property |
Value |
dbo:abstract
|
- A Computer Baseball , melyet a fejlesztett és jelentetett meg. A játék 1981-ben jelent meg Apple II, 1983-ban Commodore 64 és DOS, 1984-ben , illetve 1986-ban Amiga és Mac OS személyi számítógépekre. A játékosok tizennégy World Series-csapat közötti mérkőzéseken vehetik fel a vezetőedző szerepét. Ugyan a játékban alapértelmezetten csak tizennégy csapat található, azonban újakat is létre lehet hozni vagy be lehet tölteni a statisztikájukat. Példának okáért a játékosok akár vissza is játszhatják a Brooklyn Dodgers és a New York Yankees közötti . Két játékos két egymás ellen játszó csapatot is vezényelhet, illetve egy játékos a mesterséges intelligencia által irányított csapat ellen is játszhat, illetve két a mesterséges intelligencia által vezérelt csapat mérkőzése is figyelemmel követhető. A Computer Baseball játékmenete az edzői feladatokra korlátozódik; a játékosok beállíthatják a csapatkeretet, valamint a mérkőzések során játékosokat cserélhetnek be, megváltoztathatják a védőjátékosok alakzatát, illetve a támadási lehetőségekről is dönthetnek; többek között , vagy játékra is utasíthatják a játékosaikat. (hu)
- <api batchcomplete="">A Computer Baseball baseball-videójáték, melyet a Strategic Simulations fejlesztett és jelentetett meg. A játék 1981-ben jelent meg Apple II, 1983-ban Commodore 64 és DOS, 1984-ben Atari 8 bites csalฝ, illetve 1986-ban Amiga és Mac OS személyi számítógépekre.A játékosok tizennégy World Series-csapat közötti mérkőzéseken vehetik fel a vezetző szerepét. Ugyan a játékban alapértelmezetten csak tizennégy csapat található, azonban újakat is létre lehet hozni vagy be lehet tölteni a statisztikájukat. Példának okáért a játékosok akár vissza is játszhatják a Brooklyn Dodgers és a New York Yankees közötti 1955-ös World Seriest. Két játékos két egymás ellen játszó csapatot is vezényelhet, illetve egy játékos a mesterséges intelligencia által irányított csapat ellen is játszhat, illetve két a mesterséges intelligencia által vezérelt csapat mérkőzése is figyelemmel követhető.A Computer Baseball játékmenete az edzői feladatokra korlátoz༽ik; a játékosok beállíthatják a csapatkeretet, valamint a mérkőzések során játékosokat cserélhetnek be, megváltoztathatják a vຝőjátékosok alakzatát, illetve a támadási lehetőségekről is dönthetnek; tk között pཬizésre, bázislopásra vagy hit and run játékra is utasíthatják a játékosaikat. (hu)
- <api batchcomplete="">A Computer Baseball baseball-videójáték, melyet a Strategic Simulations fejlesztett és jelentetett meg. A játék 1981-ben jelent meg Apple II, 1983-ban Commodore 64 és DOS, 1984-ben Atari 8 bites család, illetve 1986-ban Amiga és Mac OS személyi számítógépekre.A játékosok tizennégy World Series-csapat közötti mérkőzéseken vehetik fel a vezetőedző szerepét. Ugyan a játékban alapértelmezetten csak tizennégy csapat található, azonban újakat is létre lehet hozni vagy be lehet tölteni a statisztikájukat. Példának okáért a játékosok akár vissza is játszhatják a Brooklyn Dodgers és a New York Yankees közötti 1955-ös World Seriest. Két játékos két egymás ellen játszó csapatot is vezényelhet, illetve egy játékos a mesterséges intelligencia által irányított csapat ellen is játszhat, illetve két a mesterséges intelligencia által vezérelt csapat mérkőzése is figyelemmel követhető.A Computer Baseball játékmenete az edzői feladatokra korlátozódik; a játékosok beállíthatják a csapatkeretet, valamint a mérkőzések során játékosokat cserélhetnek be, megváltoztathatják a védőjátékosok alakzatát, illetve a támadási lehetőségekről is dönthetnek; többek között pöcizésre, bázislopásra vagy hit and run játékra is utasíthatják a játékosaikat. (hu)

dbo:computingPlatform
| |
dbo:developer
| |
dbo:genre
| |
dbo:publisher
| |
dbo:type
| |
dbo:wikiPageID
| |
dbo:wikiPageLength
|
- 4991 (xsd:nonNegativeInteger)
- 4992 (xsd:nonNegativeInteger)
|
dbo:wikiPageRevisionID
|
- 22738962 (xsd:integer)
- 28217174 (xsd:integer)
|
prop-hu:cím
|
- Computer Baseball (hu)
- Computer Baseball (hu)
|
prop-hu:fejlesztő
| |
prop-hu:játékmódok
|
- Egy- és többjátékos (hu)
- Egy- és többjátékos (hu)
|
prop-hu:játékm༽ok
|
- Egy- és tjátékos (hu)
- Egy- és tjátékos (hu)
|
prop-hu:kiadásiDátum
|
- Apple II'Commodore 64'DOS'Atari'Amiga, Mac OS (hu)

prop-hu:kiadó
|
- Strategic Simulations (hu)
- Strategic Simulations (hu)
|
prop-hu:műfaj
| |
prop-hu:m𗇺j
| |
prop-hu:platformok
| |
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
| |
dct:subject
| |
rdf:type
| |
rdfs:comment
|
- A Computer Baseball , melyet a fejlesztett és jelentetett meg. A játék 1981-ben jelent meg Apple II, 1983-ban Commodore 64 és DOS, 1984-ben , illetve 1986-ban Amiga és Mac OS személyi számítógépekre. A játékosok tizennégy World Series-csapat közötti mérkőzéseken vehetik fel a vezetőedző szerepét. Ugyan a játékban alapértelmezetten csak tizennégy csapat található, azonban újakat is létre lehet hozni vagy be lehet tölteni a statisztikájukat. Példának okáért a játékosok akár vissza is játszhatják a Brooklyn Dodgers és a New York Yankees közötti . Két játékos két egymás ellen játszó csapatot is vezényelhet, illetve egy játékos a mesterséges intelligencia által irányított csapat ellen is játszhat, illetve két a mesterséges intelligencia által vezérelt csapat mérkőzése is figyelemmel követhető. (hu)
- <api batchcomplete="">A Computer Baseball baseball-videójáték, melyet a Strategic Simulations fejlesztett és jelentetett meg. A játék 1981-ben jelent meg Apple II, 1983-ban Commodore 64 és DOS, 1984-ben Atari 8 bites csalฝ, illetve 1986-ban Amiga és Mac OS személyi számítógépekre.A játékosok tizennégy World Series-csapat közötti mérkőzéseken vehetik fel a vezetző szerepét. (hu)
- <api batchcomplete="">A Computer Baseball baseball-videójáték, melyet a Strategic Simulations fejlesztett és jelentetett meg. A játék 1981-ben jelent meg Apple II, 1983-ban Commodore 64 és DOS, 1984-ben Atari 8 bites család, illetve 1986-ban Amiga és Mac OS személyi számítógépekre.A játékosok tizennégy World Series-csapat közötti mérkőzéseken vehetik fel a vezetőedző szerepét. (hu)

rdfs:label
|
- Computer Baseball (hu)
- Computer Baseball (hu)
|
prov:wasDerivedFrom
| |
foaf:isPrimaryTopicOf
| |
is foaf:primaryTopic
of | |