dbo:abstract
|
- A Confusion is Sex a Sonic Youth 1983-ban megjelent bemutatkozó albuma. A DGC kiadó 1995-ben újra kiadta az albumot, melyhez a -ból további számokat adott. Az albumon hallható a The Stooges I Wanna Be Your Dog című koncertfelvétele is. A borítón basszusgitáros és Thurston Moore gitáros rajza látható. Ugyanez a rajz volt látható a zenekar korábbi pályája során megjelent posztereken is. A Confusion is Sex a Sonic Youth egyetlen olyan albuma, melyen Lee Ranaldo gitáros basszusgitáron játszik, elsősorban a Protect Me You című dalban. Az albumot vette fel saját, Chelsea-beli stúdiójában, melyet annak az épületnek az alagsorában rendezett be, melynek felügyelője volt. A dalok többségét dobos rövid, zenekarbeli közreműködése alatt vették fel, az album számainak többségén ő játszik a dobon. Mivel Sclavunos nem volt megelégedve a nem hagyományos Tiers stúdió működésével, továbbá a zenekar többi tagjával sem találta meg a zenei hangot, elbocsátották, helyére vették fel, aki a Making The Nature Scene című számban dobol. Bert az albumon ebben a számban, valamint az I Wanna Be Your Dog című szám élő felvételén játszik. Az album jellegzetessége az óraütésre és harangokra hasonlító gitárhang. Ezt a hangzást a fogólap és a húrok közé dugott csavarhúzóval érték el. Említésre méltó a Protect Me You című szám, melyben Ranaldo és Moore ezt a technikát alkalmazza. (hu)