Property Value
dbo:abstract
  • Családfamodellnek nevezzük a nyelvészetben a 19. század közepén által kifejlesztett rendszert, mely abból indul ki, hogy a nyelvek fejlődése az evolúció biológiai folyamatával analóg módon leírható. A nyelvek viszonya és egymásra hatása ennek értelmében szintén egyfajta evolúciót mutat, mely változások egy családfamodellel ábrázolhatók. Schleicher elméletének alátámasztásra – többek között – az indogermán (vagy indoeurópai) nyelvek családfáját szerkesztette meg. A családfamodell egy hierarchikus modell, melyben a kifejlődött nyelv az ősével rokonságban áll. Az újlatin nyelvek eszerint a latinból fejlődtek ki, a latin pedig az italikus nyelvek egyik „utóda”, mely utóbbi pedig az indogermán nyelvcsaládból fejlődött ki. A családfamodellt ma elsősorban nyelvek közötti rokonság és csoportosítások szemléltetésére használják. A nyelvek összehasonlításával felismerhetők a nyelvek közötti rokonsági fokozatok. A családfamodell elmélete feltételezi, hogy a nyelvek egy tőről fakadnak, azaz létezhetett egy közös ősnyelv. Erre utalnak az alapszókincs egyes jelenségei, ill. genetikai kutatások is. A közös ősnyelv létét azonban még nem sikerült egyértelműen bebizonyítani. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 359706 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 1545 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 15580906 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Családfamodell (nyelvészet) (hu)
  • Családfamodell (nyelvészet) (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of