Property Value
dbo:abstract
  • Csandragupta Maurja (szanszkrit nyelven: चन्द्रगुप्त मौर्य) az ókori indiai Maurja-dinasztia alapítója. I. e. 322-ben megdöntötte a Magadhában uralkodó uralmát és császárrá kiáltotta ki magát. Már röviddel hatalomra kerülése után 600 ezer emberből álló seregével meghódoltatta a Pandzsáb és az Indus-völgy déli részének (Szindh) államait. I. e. 305-ben kiverte Nagy Sándor birodalmának helyőrségét, I. Szeleukosz Nikatór szeleukida uralkodót, és birodalmát nyugat felé, a mai Pakisztán és Afganisztán területére is kiterjesztette. Országát keleten a Bengáli-öböl határolta, északon a Himalája, délen pedig a Narmada folyó. Hódításai után egy erős országot teremtett meg Pataliputra (ma Patna) fővárosi státuszával. Uralkodása alatt kovácsolódtak először egységbe Észak-India népei és megalapította a Maurja Birodalmat. Mégaszthenész (Szeleukosz követe) - aki eljutott India szívébe - egy jól megszervezett államról számolt be. Az állam élén az abszolút hatalmú uralkodó állt. Virágzó városokat látott, fejlett naturális gazdálkodást és ügyes kézműveseket talált, akik a királyi műhelyekben luxustermékeket állítottak elő. A faluközösségek és a városok közötti árucserét kereskedők közvetítették. A birodalom királyi útja Hüphaszisztól (Biasz) Pátaliputrán át a Gangesznak a Hugli (Hooghly) nevű torkolati útjáig húzódott. A 2000 km hosszú úton kitűnően berendezett postaállomások voltak. Az előkelőségek házain kívül csak a király földjein és kertjeiben dolgoztak rabszolgák. A társadalomban már ebben a korban fennálltak a különféle kasztok. Mégaszthenész továbbá olyan nád létezéséről is írt, amely méhek nélkül ad mézet. Ez volt az addig nyugaton nem ismert cukornád. Csandragupta Maurja I. e. 298-ban trónját átadta fiának, és élete hátralevő részét (kb. 14 évet) nincstelen dzsaina aszkétaként élte le a dél-indiai Shravanabelagolában a megvilágosodásra törekedve. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 1107419 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3698 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22371181 (xsd:integer)
prop-hu:halálozásiDátum
  • kb. i. e. 284. (hu)
  • kb. i. e. 284. (hu)
prop-hu:halálozásiHely
  • Shravanabelagola, (hu)
  • Shravanabelagola, (hu)
prop-hu:kép
  • Chandragupt maurya Birla mandir 6 dec 2009 .JPG (hu)

prop-hu:képaláírás
  • szobra a Birla Mandirnál (hu)
  • szobra a Birla Mandirnál (hu)
prop-hu:megnevezés
  • Maurja Birodalom uralkodója (hu)
  • Maurja Birodalom uralkodója (hu)
prop-hu:név
  • Csandragupta Maurja (hu)
  • Csandragupta Maurja (hu)
prop-hu:születésiDátum
  • kb. i. e. 340. (hu)
  • kb. i. e. 340. (hu)
prop-hu:születésiHely
  • Pataliputra, (hu)
  • Pataliputra, (hu)
prop-hu:uralkodásKezdete
prop-hu:uralkodásVége
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Csandragupta Maurja (hu)
  • Csandragupta Maurja (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Csandragupta Maurja (hu)
  • Maurja Birodalomuralkodója (hu)
  • Csandragupta Maurja (hu)
  • Maurja Birodalomuralkodója (hu)
is foaf:primaryTopic of