dbo:abstract
|
- Ez a lista Csehország eredményeit mutatja be a labdarúgó-világbajnokságokon. Ezek között szerepelnek a csehszlovák csapat eredményei is, mivel ezt a FIFA a mai Csehország elődállamának ismerte el. Csehszlovákia a világbajnokságok történetének sikeresebb csapatai közé tartozik, kétszer is második helyen végzett. Először 1934-ben, egyszer pedig -ben. 1930 és 1994 között 13 versenyre neveztek be, melyből 8-ra ki is jutottak. Két további világbajnokságon nem adták le a jelentkezésüket. Csehszlovákia politikai felbomlása, Csehország és Szlovákia megalakulása óta az utódállam már nem ennyire sikeres. Az öt világbajnokságból egyre sikerült kijutnia (2006-ban), de akkor sem jutott túl a selejtezőkön. A világbajnokságok történetében a legtöbbször Brazíliával mérkőzött meg. A két ország ötször játszott, ezalatt a csehek (mindig mint Csehszlovákia része) egyszer sem győzött. Háromszor vereséget szenvedett, kétszer pedig döntetlen lett az eredmény. Két másik csapattal találkozott sokszor a válogatott, (Nyugat)-Németországgal és Olaszországgal is három három mérkőzést játszottak. A németek ellen egy nyereség, egy döntetlen és egy vesztes mérkőzés a mérlegük, míg az olaszok ellen mindig veszítettek. (hu)