Property Value
dbo:abstract
  • A Csend béke nélkül (Safe and Sound) A szökés című amerikai sorozat negyedik évadának ötödik epizódja, összességében pedig az hatvankettedik. Hogy azonosítani tudják a többi kártyaőrt, a csapatnak szüksége lesz egy specialistára, aki kiélesíti a telefonnal készített videót. Az epizód elején Self és Michael ezt megbeszélik, de eközben Self felismeri az egyik embert a képen. A férfi Oren, a Pénzügyi Hivatal feje Los Angelesben, amely abban az épületben van, mint Self irodája. Michael megbízza az ügynököt, hogy egy fedőtörténettel kerüljön a közelébe Orennek. Mahone egy bárban találkozik a volt feleségével, Pammel. Megmutatja neki a fotókat és a nő egyből felismeri Wyattet, mint a kisfiuk gyilkosát. Mahone megígéri Pamnek, hogy meg fogja találni. Eközben Sara, útban a raktárba, észreveszi, hogy a pénztárcájából hiányzik Bruce Bennett hitelkártyája, majd ezután azt is, hogy Wyatt követi őt. Futni kezd és sikerül leráznia az ügynököt. A szövetségi épületben Self elmondja Oren titkárnőjének, hogy sürgősen beszélnie kell a férfival, mert amerikai életek vannak veszélyben. Oren irodájában folytatja, hogy az Al-Kaida akcióra készül, ekkor a férfi megkéri, hogy forduljon el, amíg kinyitja a széfét. Ennek következtében Roland és Michael el tudják kezdeni a kártya leolvasását és kiderül, hogy Oren is egyike a kártyaőröknek. Viszont a széfét visszazárja, és kitessékeli Selfet az irodájából, így a kártyaolvasás is megszakad. Mikor Sara visszaér a raktárba, elmondja, hogy egy fekete, magas férfi követte őt, de sikerült leráznia. Mahone megmutatja Wyatt fényképet, Sara pedig megerősíti, hogy ő követte. "Ez az ember ölte meg a fiamat", Mahone reagál. Most pedig őket jött megölni. Közben Sara elmondja azt is, hogy egy bárban volt. Megpróbálják megtalálni, hogy Wyatt hol szállt meg. Mindeközben Bellick és Sucre elmennek a Gate-be, Zsebes új munkahelyére. Ott elmondják a recepciósnak, hogy bárkinek, aki segít megtalálni Zsebest, 10.000 dollár jutalmat ajánlanak fel. Zsebes észreveszi őket az irodájából és egy fotel mögé rejtőzik. Miután Sucre és Bellick távozik, a recepciós elmondja Zsebesnek, hogy milyen ajánlatot kapott, és megfenyegeti, hogy ha nem tud jobb ajánlatot adni, akkor feladja. Zsebes ezt nem akarja, és egy 3%-os juttatásban egyeznek meg a fizetéséből. A raktárban ezután a csapat megtervezi, miképp fognak bejutni a szövetségi épületbe és ellopni Oren kártyájának tartalmát. Az Oren irodája melletti irodából fogja Michael és Lincoln ellopni a kártya tartalmát, amíg Self lefoglalja az irodában dolgozó személyt, akit ebédelni hív el, majd egy fekete folyadékot csöpögtet a szürke szőnyegre az iroda előtt. Eközben Michael és Lincoln bejutnak az irodába. Bellick és Sucre szőnyegtisztítóknak kiadva magukat elkezdik feltakarítani a koszt egy tisztítógéppel, amihez szükségük van egy konektorra, amit az irodában találnak. A széf másik oldaláról Michael és Lincoln kiszedi a falat, majd elkezdik a széfet feltörni egy fúrógéppel. Eközben Wyatt visszamegy a hotelbe, ahol megszállt és megbízza a portást, hogy értesítse, ha bárki is keresné őt. Később Mahone jelenik meg a hotelben, de a portás azt mondja, hogy Wyatt már kijelentkezett. Mahone megkéri, hogy hagy nézhesse át a szobáját. Még mielőtt szólna Wyattnek, Mahone elkapja a portást és pisztolyt szegez rá, majd elveszi tőle a papírt, amin Wyatt száma van. A szövetségi épületben Pad Man meglátogatja Orent. A beszélgetés alatt Michael és Lincoln betörnek a széfbe és megszerzik a kártya tartalmát Roland készülékének segítségével. Visszateszik a kártyát a széfbe, még mielőtt meglátná Oren, hogy ott vannak és elhagyják az épületet. Zsebest meglátogatja Feng és a Scyllát akarja. Azt mondja Zsebes, hogy most nincs nála. Feng megfenyegeti, hogy ha három nap múlva sem adja át, akkor agyonlövi. Az epizód végén láthatjuk, amint Wyatt Pad Mannel beszélget, akit közben informálnak arról, hogy egy bizonyos Don Self ügynök azonosítást kért róla. (hu)

dbo:director
dbo:episodeNumber
  • 5 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:previousWork
dbo:seasonNumber
  • 4 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:series
dbo:subsequentWork
dbo:title
  • (hu)
  • Csend béke nélkül (hu)
  • (hu)
  • Csend béke nélkül (hu)
dbo:wikiPageID
  • 421246 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 4652 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 20865315 (xsd:integer)
dbo:writer
prop-hu:cím
  • Csend béke nélkül (hu)
  • Csend béke nélkül (hu)
prop-hu:elsőSugárzás
  • 2008 (xsd:integer)
prop-hu:elsőSugárzásMagyarországon
  • 2009 (xsd:integer)
prop-hu:előző
prop-hu:epizód
  • 5 (xsd:integer)
prop-hu:epizódlista
prop-hu:eredetiCím
  • Safe and Sound (hu)
  • Safe and Sound (hu)
prop-hu:gyártásiSzám
  • 4 (xsd:integer)
prop-hu:következő
prop-hu:rendező
prop-hu:sorozat
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:évad
  • 4 (xsd:integer)
prop-hu:író
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Csend béke nélkül (A szökés) (hu)
  • Csend béke nélkül (A szökés) (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:previousWork of
is dbo:subsequentWork of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:előző of
is prop-hu:következő of
is foaf:primaryTopic of