Property Value
dbo:abstract
  • A cserkészet vagy cserkészmozgalom (angolul: Scouting, ill. Scout Movement) egy önkéntes, pártpolitikától független ifjúságnevelő mozgalom, amely nyitott mindenki számára származástól, nemtől, társadalmi és vagyoni helyzettől, valamint felekezettől függetlenül. Célját, alapelveit és nevelési módszereit alapítója, Lord Robert Stephenson Smyth Baden-Powell of Gilwell határozta meg a 20. század első évtizedében. A cserkészet alapvető célja, hogy támogassa a fiatalokat testi, lelki, társadalmi és szellemi képességeik teljes kifejlesztésében mind egyénként, mind felelős állampolgárként és helyi, nemzeti és nemzetközi közösségeik tagjaiként. A „kötelesség Isten iránt” a cserkészet egyik alapelve, amelyet azonban a különböző országokban eltérően alkalmaznak. A WOSM alapszabálya az Isten iránti kötelesség alatt a következőt érti: spirituális elvekhez való ragaszkodás, az azokat kifejező valláshoz való hűség, valamint az ebből fakadó kötelességek elfogadása. A cserkészet kezdetei 1907-ig nyúlnak vissza, amikor lord Baden-Powell, a brit hadsereg tábornoka, megrendezte az első fiúknak az angliai Brownsea Islanden. A cserkészet alapelveit 1908-ban megjelent Cserkészet fiúknak című könyvében fektette le, amely saját korábbi, katonai kiképzési szakkönyvei mellett, más hasonló kezdeményezésekből is merített. A 20. század első felében a mozgalom világszerte elterjedt, és mind a fiúk, mind a lányok számára három korosztályban (farkaskölyök, cserkész, rover) kínált programot. A mozgalom a cserkészmódszert alkalmazza: egy informális nevelési metódust, amely nagyban épít a szabadban végzett elfoglaltságokra, többek között a táborozásra, erdei és vízi életre, túrákra és sportra. A cserkészet széles körben ismert jellegzetessége a társadalmi egyenlőtlenségeket elfedni hivatott keki színű egyenruha, zöld nyakkendővel és cserkészkalappal vagy más fejfedővel. Megkülönböztető jelvényei a cserkészliliom és a lóhere, valamint más, az egyenruhán viselhető jelvények. 2007-ben világszerte 38 millió cserkész tevékenykedett, 216 országban és területen; ezzel a cserkészet a világ legnagyobb ifjúsági mozgalma. A két legnagyobb ernyőszervezet Cserkészmozgalom Világszervezete (WOSM) és a Cserkészlány Világszövetség (WAGGGS). Magyarországon legjelentősebb képviselője a Magyar Cserkészszövetség, de a magyar cserkészet világszerte jelen van. 2007 volt a cserkészet centenáriumi éve. Az alapítás évfordulójának megünneplésére a tagszövetségek világszerte rendezvényeket szerveztek. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 62144 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 48679 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23640937 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Cserkészet (hu)
  • Cserkészet (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:occupation of
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of