Property Value
dbo:abstract
  • A Csiffáry család a Nyitra vármegyei Csiffár nemzetségből ered. A család első említései szórványosak. Talán 1542-ben említik Chyfary Ferencet, mint egyet azok közül akik a püspök embereként életüket vesztették az előző év karácsonyának tájékán történt hatalmaskodások során Zalaegerszegen, melyet a Gersei családbeliek és mások követtek el. III. Ferdinánd 1649. május 27-én Pozsonyban címeres nemeslevelet adott Csiffáry Istvánnak, nejének Bosoky Magdolnának és testvéreinek: Gergelynek és Andrásnak, valamint anyai féltestvérének, Tarr Istvánnak. Ugyanazon évben ezt kihirdették Nyitra vármegyében. 1725-ben Csapodi Csaba ugyan Verebélyen feltünteti a családot, ennek nyoma a forrásból azonban hiányzik. Az 1754-1755. évi országos nemesi összeíráskor a megye igazolta a Nemespannon lakó Márton, fiai András, István, Ferenc és János valamint testvére, Gergely és annak fiai, János és Imre nemességét, miután bemutatta az armálist és bizonyította, hogy ő és Jánosnak fiai, a társszerző Gergely és Pallya Ilona unokái. A család egyes tagjai már korábbról is ismertek, a forrásokból úgy tűnik hogy előbb egyházi méltóságok szolgálatában álltak. Ez azért is valószínű, mivel minden bizonnyal eredetileg egyházi nemesek lehettek és a család eredetileg Verebélyről származhatott. Az országos nemesek közé, az egyetlen ismert nemesítés alapján 1649-ben léphettek. A nemesített ág valószínűleg Nyitrán élt. Ebből a családból származnak az egyes szétköltözött családtagok után a nemespanni, ebből a vágfarkasdi és további ágak, a pogrányi, majd nemesoroszi és más ágak. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 123058 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 10560 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23723630 (xsd:integer)
prop-hu:date
  • 2018 (xsd:integer)
prop-hu:url
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Csiffáry család (hu)
  • Csiffáry család (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of