Property Value
dbo:abstract
  • Csomai Zoltán (Miskolc, 1955. január 31. – Miskolc, 1997. február 23.) üzletember, politikus, író, költő. Miskolcon született, és haláláig ott élt családjával. Általános iskolai tanulmányait a miskolci végezte, majd ezután a járt, ott érettségizett. A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem gépészmérnöki karán folytatta tanulmányait vegyigépész szakon. 1978-ban diplomázott, és igen rövid időn belül, 1979-ben műszaki doktor lett. 1980-ban szerezte második diplomáját okleveles közgazdászként. Rövidesen szabadalmi ügyvivői esküt tett. Elnöke volt az akkori Alkotó Ifjúság Egyesülés miskolci képviseletének. 1987-ben létrehozta az első hazai klasszikus részvénytársaságot Észak-Magyarországi Innovációs Centrum (Park) néven, és haláláig a cég elnök-vezérigazgatója volt. Két verseskötete is megjelent: A bitón (1997) és A hóhér néz (1998, emlékkiadás). 1993-ban az év menedzserének választották. A jól tanult gépészmérnökből lett dúsgazdag vállalkozó többször kísérte üzleti útjaira Thaiföldre, Romániába, Oroszországba László Andrással, a Co-Nexus Holding Rt. vezérigazgatójával együtt Göncz Árpád akkori köztársasági elnököt. Cége az IC(P) Befektetési és Kereskedelmi Holding Részvénytársaság a Borsod megyei régió egyik legsikeresebb, legismertebb, legjobban termelő cége volt. Részt vett a Budapesti Értéktőzsde alapításában, mint egyetlen vidéki cég. Az 1991-1992-es években az IC(P)-t az MBO, (vállalatvezetői kivásárlás) módszerével kivásárolta, ezáltal és 90%-os tulajdonosa lett a cégnek. Az IC(P)-nek az 1992-es évi mérlege azt mutatja, hogy a cég éves nettó bevétele meghaladta a 32 milliárd forintot, és a pénzpiaci kihelyezések a 4 milliárdot. Az 1995-1996-os években a cég mérlegei veszteséget mutattak és megkezdődött a cég felszámolása. Az IC(P) Holding Rt. megszűnésére számítva megalapította a Bre-Wor Holding Rt.-t, mely később Bre-Wor Observer Brókerházzá alakul. Tulajdonosa volt az Északkelet Autópálya Kivitelező és Bonyolító Kft.-nek, ezen cég jelentős szerepet játszott a magyar autópálya matrica rendszer bevezetésében, illetve az északi autópálya Miskolcig történő kiépítésében. Elnöke és alapítója volt az Észak-magyarországi Gyáriparosok Országos Szövetségének, alelnöke a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének.Csomai Zoltánt halála után többször kitüntették. (hu)

dbo:deathPlace
dbo:occupation
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 387434 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3577 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21396561 (xsd:integer)
prop-hu:halálDátuma
  • 1997 (xsd:integer)
prop-hu:halálHelye
prop-hu:név
  • Csomai Zoltán (hu)
  • Csomai Zoltán (hu)
prop-hu:szakma
  • író, (hu)
  • költő (hu)
  • politikus, (hu)
  • üzletember, (hu)
  • író, (hu)
  • költő (hu)
  • politikus, (hu)
  • üzletember, (hu)
prop-hu:születésiDátum
  • 1955 (xsd:integer)
prop-hu:születésiHely
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Csomai Zoltán (hu)
  • Csomai Zoltán (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of