dbo:abstract
|
- Csordás György (Cegléd, 1928. október 6. – Budapest, 2000. május 10.) Európa-bajnok magyar úszó. A versenyszerű sportolást a Ceglédi Vasutas Sport Egyesületben kezdte, majd 1948-ban az UTE (Újpesti Torna Egylet) úszójaként került be a magyar válogatottba és vett részt az 1948. évi olimpián. 1949-ben az (Ferencvárosi Torna Club) versenyzője lett. Elsősorban közép- és hosszútávúszásban, illetve a magyar 4 × 200 méteres gyorsváltó tagjaként volt eredményes. 1951-ben 400 méteren, 1500 méteren és a gyorsváltóval is Európa-csúcsot úszott. Az 1952. évi olimpián 1500 méteren az előfutamban kiesett, 400 méteren bejutott az elődöntőbe, de ott a gyorsváltóra való tekintettel nem állt rajthoz. Legjelentősebb sportsikereit az 1954. évi torinói Európa-bajnokságon érte el, ahol mindkét egyéni számában Európa-bajnoki címet szerzett és az előfutamok során szerepelt a később aranyérmet nyert váltóban is. Pályafutása során összesen tizenöt magyar bajnoki címet nyert, ezért 1982-ben örökös bajnokká nyilvánították. Az 1956. évi melbourne-i olimpián valamennyi számában helyezetlenül végzett. Családjára tekintettel hazatért, de az úszással 1958-ban felhagyott. 1960-ban a Sportvezető és Edzőképző Intézetben (SEKI) edzői oklevelet szerzett. Kolumbiai edzői állásajánlatot kapott, de kiutazását a magyar hatóságok nem engedélyezték. (hu)