Property Value
dbo:abstract
  • A Csáky–Hunyady-kastély Miskolcról a határ felé (Kassára) menet, Szikszón, a Kassai út bal oldalán találjuk. Az 1700-ban épült kastélyt először az Orsolya-rend apácái vették birtokukba, majd 1909-től a missziós nővérek birtokába került.1783-ban II. József Kassára menet itt szállt meg egy éjszakára. 1952-ben a kastélyt államosították. Utolsó tulajdonosa gróf Hunyady Lászlóné, Csáky Sarolta grófnő végrendeletében egy olyan társaságnak ajánlotta fel, amely hajlandó leányneveléssel foglalkozni, és tanítja a szikszóiak gyerekeit. Ezért később óvoda is nyílt a kastély egyik szárnyában. 1909-ben kápolnát építettek a kastélyhoz, amelyet Kratzman Ede festett üvegei, Madarassy Erzsébet és Ellmann Anna oltárképe és egy orosz ikon díszít. Jelenleg felújítás alatt áll, a földszintes épületre egy második szintet emeltek. Az 1903-ban alapított , mely szikszói tagozata 80 fős óvodát és 70 fős öregek szociális otthonát üzemeltet az épület falai között. Az 1997-es rekonstrukció alkalmával jelenetét, és bucnis üvegeit Horváth Márta restaurálta. Ekkor készültek a Szent Istvánt, Szent Asztrikot és Szent Erzsébetet ábrázoló jelenetek, valamint egy-egy Szikszó, illetve Magyarország-címer, amelyek szintén Horváth Mária munkái. (hu)

dbo:buildingStartDate
  • 1700
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 502993 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2207 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 16370683 (xsd:integer)
prop-hu:család
prop-hu:hosszúságiFok
  • 20 (xsd:integer)
prop-hu:jelenlegiFunkció
  • óvoda (hu)
  • óvoda (hu)
prop-hu:név
  • Csáky–Hunyady-kastély (hu)
  • Csáky–Hunyady-kastély (hu)
prop-hu:pozíciósTérkép
  • Magyarország (hu)
  • Magyarország (hu)
prop-hu:szélességiFok
  • 48 (xsd:integer)
prop-hu:szövegPozíciója
  • bottom (hu)
  • bottom (hu)
prop-hu:tulajdoniHelyzet
  • Szociális Misszió Társulat tulajdona (hu)

prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:épült
  • 1700 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Csáky–Hunyady-kastély (hu)
  • Csáky–Hunyady-kastély (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:familyName
  • Csáky család (hu)
  • Hunyady család (hu)
  • Csáky család (hu)
  • Hunyady család (hu)
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Csáky–Hunyady-kastély (hu)
  • Csáky–Hunyady-kastély (hu)
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of