Property Value
dbo:abstract
  • A 13. Césarok éjszakáján, melyet 1988. március 12-én a párizsi Kongresszusi Központban tartottak meg, és amelyen az 1987-ben mozikba került filmeket és azok alkotóit részesítették elismerésekben, Miloš Forman cseh filmrendező, színész és forgatókönyvíró elnökölt. A legsikeresebb alkotásnak Louis Malle 1943-ban, a megszállt Franciaországban játszódó, részben önéletrajzi indíttatású filmdrámája, a Viszontlátásra, gyerekek! bizonyult, főszerepében az akkor debütáló, 12 éves Raphaël Fejtővel; 9 jelölésből 7 Césart szerzett (legjobb film, rendező, forgatókönyv, operatőr, vágás, díszlet és hang). A legjobb színész, illetve a színésznő díjakat A nagy út főszereplői vitték el, a többi filmnek egy-egy kisebb díjjal kellett beérnie. A legjobb külföldi film díját Bernardo Bertolucci Az utolsó császár című, kínai-olasz-brit-francia koprodukcióban készült filmdrámájának ítélték. A rendezvényen, amely alkalmat adott arra, hogy tisztelegjenek a közelmúltban elhunyt Fred Astaire, Lino Ventura, valamint a már tíz éve eltávozott Charlie Chaplin emléke előtt, tiszteletbeli Césart vehetett át Serge Silberman filmproducer. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 46087 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 11509 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23730965 (xsd:integer)
prop-hu:archívdátum
  • 2011-08-07 (xsd:date)
  • 2012-07-29 (xsd:date)
  • 2019-01-22 (xsd:date)
prop-hu:archívurl
prop-hu:cím
  • César 1988 (hu)
  • Les César 1988 (hu)
  • Palmarès 1988 – 13ème Cérémonie des César (hu)
  • Dates et lieu des diffuseurs de la Cérémonie des César (hu)

prop-hu:dátum
  • 1988 (xsd:integer)
  • 1988-03-02 (xsd:date)
  • 2008-04-14 (xsd:date)
  • 2011-11-24 (xsd:date)
prop-hu:elnök
prop-hu:elérés
  • 2012-07-29 (xsd:date)
  • 2012-07-30 (xsd:date)
prop-hu:előzőGála
  • 12 (xsd:integer)
prop-hu:formátum
  • PDF (hu)
  • PDF (hu)
prop-hu:helyszín
  • 'Kongresszusi Palota, Párizs (hu)
  • 'Kongresszusi Palota, Párizs (hu)
prop-hu:honlap
prop-hu:házigazda
prop-hu:időtartam
  • 3 (xsd:integer)
prop-hu:kiadó
  • Académie des Arts et Techniques du Cinéma (hu)
  • Écran Noir (hu)
  • CinéArtistes.com (hu)

prop-hu:következőGála
  • 14 (xsd:integer)
prop-hu:magyarNév
  • 13 (xsd:integer)
prop-hu:munka
  • Evenements – Prix (hu)
  • News – Cinéma (hu)
  • Palmarès (hu)
  • Repères (hu)
  • Evenements – Prix (hu)
  • News – Cinéma (hu)
  • Palmarès (hu)
  • Repères (hu)
prop-hu:nyelv
  • francia (hu)
  • francia (hu)
prop-hu:rendező
  • Maurice Dugowson (hu)
  • Maurice Dugowson (hu)
prop-hu:szerző
  • Emilie Blanchet (hu)
  • Emilie Blanchet (hu)
prop-hu:url
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:év
  • 2000 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • César-díjak 1988 (hu)
  • César-díjak 1988 (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is prop-hu:kitüntetései of
is foaf:primaryTopic of