dbo:abstract
|
- A 38. César-díj-átadó ünnepségre, amelyen a 2012-ben forgalomba helyezett, s a Filmművészeti és Filmtechnikai Akadémia tagjai által legjobbnak ítélt francia alkotásokat részesítették elismerésben, 2013. február 22-én került sor a párizsi Châtelet Színházban. Az ünnepség elnöke Jamel Debbouze színész, ceremóniamestere pedig Antoine de Caunes volt. A francia filmes szakma 4199 képviselőjének szavazata alapján díjra jelölt filmek, alkotók és szereplők listáját 2013. január 25-én hozták ünnepélyes keretek között nyilvánosságra. A jelöltek listáját összesen 594 film és 3434 személy előzetes jelöléséből szűkítették le. A rendezvényen alkalmat adott arra, hogy megemlékezzenek a francia film legendás hősnőjéről, Simone Signoret-ről, aki 35 évvel korábban, az Előttem az élet című filmdrámában nyújtott alakításáért vehette át a legjobb színésznőnek járó Césart, valamint hogy „színészi, rendezői és filmproduceri munkásságáért, valamint a filmtörténethez való mesés hozzájárulásáért” tiszteletbeli Césart adjanak át Kevin Costner amerikai művésznek. Papírforma szerint, 13 jelölésével, Noémie Lvovsky vígjátéka, a Camille számított a legnagyobb favoritnak, de 10 jelölésével komoly eséllyel indult a megmérettetésben az osztrák Michael Haneke francia-osztrák koprodukcióban készített, a 2012-es cannes-i fesztivál Arany Pálma-díjas, Oscar-díjra jelölt filmdrámája, a Szerelem. Jó eséllyel – 9-9 jelöléssel – pályázott a legjelentősebb díjakra Jacques Audiard belga-francia koprodukciós misztikus filmje, a Rozsda és csont, amely az előző héten öt Arany Csillagot nyert (köztük a legjobb filmét), valamint Leos Carax thrillerje, a Holy Motors. Az előző évhez hasonlóan a különböző kategóriákban nevezett filmeket 2013. február 6. és 19. között a közönség nyilvános vetítéseken ismerhette meg a Balzac filmszínházban (Párizs, Champs-Élysées). Az akadémia tagjai úgy döntöttek, hogy 2012 legsikeresebb alkotása a Szerelem: a 10 jelölésből 5 Césart vitt el, ráadásul a legjelentősebbeket (legjobb film, legjobb rendező, legjobb eredeti forgatókönyv, legjobb színésznő és legjobb színész). Négy díjat kapott a Rozsda és csont (legjobb adaptáció, legjobb filmzene, legjobb vágás és legígéretesebb fiatal színész). A nagy várakozás és legtöbb jelölése ellenére rosszul szerepelt a Camille: egyetlen díjat sem kapott, hasonlóan a Holy Motorshoz (9 jelölés). A legjobb külföldi film Ben Affleck thrillerje, Az Argo-akció lett. (hu)