Property Value
dbo:abstract
  • Illés Viktória művésznevén Yamina (Győr, 1991. november 28. –) magyar lemezlovas, aki 2014. óta egyre nagyobb népszerűségre tesz szert, hazánkban és külföldön egyaránt. Karrierjét 2014 júniusában kezdte. Mindössze két évvel később 2016-ban már a legnagyobb klubokban kápráztatta el a közönséget. 2017-ben a NYDJAY by New Yorker nemzetközi DJ verseny budapesti elődöntőjének nyertese lett. A fiatal DJ a NYDJAY versenysorozat záróeseményén is kiemelkedő sikert ért el, hiszen később megkapta az Európa Legjobb Női Lemezlovasa címet is. Több népszerű helyen is megfordult már, mint a szórakozóhely vagy a . Az ország egyik legnagyobb fesztiválján a Balaton Sound-on is szerepelt már a hatalmas tömeg előtt. A külföldi szerepléseknek köszönhetően Hollandiában is fellépett már. 2017-ben bekerült a MUSIC FM rezidens DJ-i közé, szerda esténként 21-órától a Music Killers című műsorban szolgálatott jó hangulaltot. A Rádiózásnak köszönhetően 1 év alatt még nagyobb ismertségre tett szert. A rádió megszűnésével sem hagyott fel a zenéléssel, folyamatosan számos rendezvénymeghívást, különböző fellépést vállal. 2019 május 10-én jelent meg első önálló dala a Neon, ami azóta is a fellépései eleme lett. 2019. október 14-én a Rádió 1 új esti műsorblokkal a több ismert lemezlovast felvonultató -val mutatkozott be. Yamina a szerdai blokkban hallható kilenctől egészen este tizenegy óráig. Yamina dala a Neon 2019. nyarán felkerült a Music Channel zenei listájára. A 2020. január 25-től február 1-ig tartó franciaországi Les Orres-ben tartott -en is részt vett a Rádió 1-gyel közösen. 2020. február 12-én debütált újabb önálló dala It's Me címmel. Yamina a StadiumX által készített, 2019. novemberében megjelent Touch My Soul videóklipben működött együtt a szintén híres DJ párossal. 2020. július 8-án debütált és Háborgó Mélység 2 című dalának Yamina által készített hivatalos remixe, amit a rádióban is számtalan alkalommal játszottak már. (hu)

dbo:country
dbo:pseudonym
  • Yamina (hu)
  • Yamina (hu)
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1666259 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 9603 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23907704 (xsd:integer)
prop-hu:aktív
  • 2015 (xsd:integer)
prop-hu:díjak
  • Ballantine's Music Awards: "Az év mainstream DJ-je" (hu)

prop-hu:honlap
  • www.djyamina.com (hu)
  • www.djyamina.com (hu)
prop-hu:híresDal
  • Neon (hu)
  • Neon (hu)
prop-hu:kapcsolódóEgyüttes
  • Sikztah, Metzker Viktória (hu)
  • Sikztah, Metzker Viktória (hu)
prop-hu:kiadók
  • GoldRecord Hungary (hu)
  • GoldRecord Hungary (hu)
prop-hu:műfajok
  • Dance, Electro house, Electro Dubstep (hu)

prop-hu:név
  • Yamina (hu)
  • Yamina (hu)
prop-hu:származás
  • Magyar (hu)
  • Magyar (hu)
prop-hu:születésiHely
prop-hu:születésiNév
  • Illés Viktória (hu)
  • Illés Viktória (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:álnév
  • Yamina (hu)
  • Yamina (hu)
prop-hu:élettárs
  • Sikztah (hu)
  • Sikztah (hu)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • DJ Yamina (hu)
  • DJ Yamina (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Yamina (hu)
  • Yamina (hu)
is foaf:primaryTopic of