| dbo:abstract
|
- Az ausztrál őslakosok animista hitrendszerében a dalvonal vagy más néven álomösvény olyan, a földet (vagy esetenként az eget) átszelő útvonal, amelyet a helyi „teremtő lények” is bejártak az Álomidőben. A dalvonalak által jelzett ösvényeket a hagyományos énekek, történetek, táncok és festmények őrzik meg. A dalvonalakat ismerő személy képes útközben a dal szövegének felidézésével eligazodni, az ugyanis leírja a jellemző tájékozódási pontokat, vízlelőhelyeket és más természeti képződményeket. Egyes esetekben a teremtő lények által bejárt útra úgy tekintenek, mint amelyet nyilvánvaló tükröznek a tájon vagy a kőzetekben megjelenő jelek, például nagyobb, lábnyomoknak tekintett mélyedések. A dalokat megfelelő sorrendben éneklő őslakos képes hatalmas területeket bejárni, akár Ausztrália belső területeinek sivatagjain is átkelni. Az ausztrál földrészen a dalvonalak kiterjedt rendszere létezik: a néhány kilométerestől a több száz kilométert és különböző – teljesen eltérő nyelveket beszélő és más-más kulturális hagyományokkal rendelkező – őslakos népek területét keresztezőtől. Mivel egy-egy dalvonal több nyelvcsoportot is összekapcsolhat, a dalok különböző részei akár egymásról eltérő nyelveken is lehetnek. A nyelvek ugyanakkor nem jelentenek akadályt, hiszen a dallam önmagában is visszaadja az énekben leírt földterület jellemzőit, illetve a ritmus szintén alapvető fontosságú a dal megértésében: ha valaki a tájat megjelenítő dalt hallgat, az olyan, mint amikor a táj jellegzetességeit figyelve végighalad az adott dalvonalon. Egyes esetekben a dalvonal meghatározott irányt követ, és annak ellentétes irányú bejárása szentségtörő cselekedetnek számíthat (pl. az Uluru megmászása, ahol a helyes irány lefelé vezet). A hagyományos életmódot folytató őslakosok minden földterületet szentnek tekintenek, és a dalok folyamatos éneklésével „életben tartják” a földet. (hu)
- Az ausztrál őslakosok animista hitrendszerében a dalvonal vagy más néven álomösvény olyan, a földet (vagy esetenként az eget) átszelő útvonal, amelyet a helyi „teremtő lények” is bejártak az Álomidőben. A dalvonalak által jelzett ösvényeket a hagyományos énekek, történetek, táncok és festmények őrzik meg. A dalvonalakat ismerő személy képes útközben a dal szövegének felidézésével eligazodni, az ugyanis leírja a jellemző tájékozódási pontokat, vízlelőhelyeket és más természeti képződményeket. Egyes esetekben a teremtő lények által bejárt útra úgy tekintenek, mint amelyet nyilvánvaló tükröznek a tájon vagy a kőzetekben megjelenő jelek, például nagyobb, lábnyomoknak tekintett mélyedések. A dalokat megfelelő sorrendben éneklő őslakos képes hatalmas területeket bejárni, akár Ausztrália belső területeinek sivatagjain is átkelni. Az ausztrál földrészen a dalvonalak kiterjedt rendszere létezik: a néhány kilométerestől a több száz kilométert és különböző – teljesen eltérő nyelveket beszélő és más-más kulturális hagyományokkal rendelkező – őslakos népek területét keresztezőtől. Mivel egy-egy dalvonal több nyelvcsoportot is összekapcsolhat, a dalok különböző részei akár egymásról eltérő nyelveken is lehetnek. A nyelvek ugyanakkor nem jelentenek akadályt, hiszen a dallam önmagában is visszaadja az énekben leírt földterület jellemzőit, illetve a ritmus szintén alapvető fontosságú a dal megértésében: ha valaki a tájat megjelenítő dalt hallgat, az olyan, mint amikor a táj jellegzetességeit figyelve végighalad az adott dalvonalon. Egyes esetekben a dalvonal meghatározott irányt követ, és annak ellentétes irányú bejárása szentségtörő cselekedetnek számíthat (pl. az Uluru megmászása, ahol a helyes irány lefelé vezet). A hagyományos életmódot folytató őslakosok minden földterületet szentnek tekintenek, és a dalok folyamatos éneklésével „életben tartják” a földet. (hu)
|
