Property |
Value |
dbo:Work/runtime
| |
dbo:abstract
|
- A Dance in the Dark egy dal Lady Gaga amerikai énekesnő The Fame Monster című harmadik középlemezéről. A dal inspirációja abból az intim és bensőséges élményből származik, mely két ember között jöhet létre egy hálószobában. Az énekesnő elmondása szerint „a dal egy olyan lányról szól, aki a sötétben szeret szexelni, mert szégyelli a testét”. Azt mondta, a MAC kozmetikai cég AIDS-alapítványával való munkája során ismert meg ilyen nőket, és a dallal fejezi ki, megérti hogy éreznek. Az eredeti tervek szerint ez a szám lett volna a Telephone-t követő kislemez, azonban Gaga a kiadó döntésével szemben az Alejandrót választotta a The Fame Monster harmadik kislemezének. Ugyanakkor Ausztráliában és néhány európai országban rádiós formában megjelent kislemezként. A Dance in the Dark zenei stílusa a retróból és az új hullám (new wawe) rockzenei műfajból is merít. Egyfajta dadogós bevezetővel kezdődik, egy Madonna Vogue című dalát idéző részben pedig Gaga olyan híres embereknek a nevét említi, akik tragikus körülmények között veszítették életüket. A kritikusok nagyrészt pozitív értékelést adtak a dalnak. Az album megjelenését követően a 89. helyig jutott a brit kislemezlistán, Magyarországon pedig a legnagyobb példányszámban eladott dalok listáján a 9. helyen szerepelt. Lady Gaga The Monster Ball nevű második turnéja során nyitószámul választotta a dalt. A turné első észak-amerikai koncertjein zöld lézerháló mögött állva énekelte a számot, míg a turné világ körüli változatán az éjszakai New York világát idéző díszletek között adta elő a dalt. A 2010-es BRIT Awards-on is előadásra került a szám – Gaga a fellépését a nem sokkal ezt megelőzően elhunyt barátja, Alexander McQueen divattervező emlékére ajánlotta. A dal jelölést kapott az 53. Grammy gálán A legjobb dance felvétel kategóriájában. (hu)

dbo:artist
| |
dbo:genre
| |
dbo:previousWork
| |
dbo:producer
| |
dbo:recordLabel
| |
dbo:runtime
| |
dbo:subsequentWork
| |
dbo:title
|
- (hu)
- Dance in the Dark (hu)
- (hu)
- Dance in the Dark (hu)
|
dbo:wikiPageID
| |
dbo:wikiPageLength
|
- 24715 (xsd:nonNegativeInteger)
|
dbo:wikiPageRevisionID
| |
prop-hu:albumon
| |
prop-hu:cím
|
- Dance in the Dark (hu)
- Dance in the Dark (hu)
|
prop-hu:előadó
| |
prop-hu:előző
|
- (hu)
- Alejandro (hu)
- (hu)
- Alejandro (hu)
|
prop-hu:felvételek
| |
prop-hu:hangminta
|
- Lady Gaga - Dance in the Dark.ogg (hu)

prop-hu:hossz
| |
prop-hu:jelenlegi
|
- (hu)
- Dance in the Dark (hu)
- (hu)
- Dance in the Dark (hu)
|
prop-hu:kiadó
|
- Streamline, Kon Live, Cherrytree, Interscope (hu)

prop-hu:következő
|
- (hu)
- Born This Way (hu)
- (hu)
- Born This Way (hu)
|
prop-hu:megjelent
| |
prop-hu:producer
|
- Fernando Garibay (hu)
- Fernando Garibay (hu)
|
prop-hu:stílus
| |
prop-hu:szerző
|
- Lady Gaga, Fernando Garibay (hu)
- Lady Gaga, Fernando Garibay (hu)
|
prop-hu:típus
| |
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
| |
dct:subject
| |
rdf:type
| |
rdfs:label
|
- Dance in the Dark (hu)
- Dance in the Dark (hu)
|
owl:sameAs
| |
prov:wasDerivedFrom
| |
foaf:isPrimaryTopicOf
| |
is dbo:previousWork
of | |
is dbo:subsequentWork
of | |
is foaf:primaryTopic
of | |