Property Value
dbo:abstract
  • A Def Leppard egy angol hard rock-együttes, amely a brit heavy metal új hullámával tűnt fel. Az együttest basszusgitáros, gitáros és dobos tinédzserként alapították 1977-ben Sheffieldben. Nem sokkal később énekes csatlakozásával felvették a Def Leppard nevet. Az eredeti dobos helyére hamarosan az akkor mindössze 15 éves Rick Allen érkezett, majd Steve Clark gitárossal egészültek ki. 1980-as bemutatkozó albumukon már megkezdték az eltávolodást a heavy metaltól a közérthetőbb hard rock felé. Az albumon szereplő volt az egyik legelső heavy metal videó amit az MTV is a műsorára tűzött. Ennek köszönhetően az 1980-as években producer irányításával készített albumaik (High ’n’ Dry, Pyromania és Hysteria) az Amerikai Egyesült Államokban multiplatina státuszt értek el és rajongók millióit hódították meg világszerte az együttes számára. dobos 1984 szilveszterén autóbaleset következtében elvesztette bal karját, de pár hónappal a baleset után egy speciális elektronikus dobon újra játszani kezdett majd visszatért a zenekarba. Kereskedelmileg legnagyobb sikereiket az 1987-ben megjelent Hysteria albumukkal aratták, mely egyaránt vezette a brit és az amerikai albumlistát. A lemezből mára több mint 20 millió példány kelt el, és olyan kislemezen is kelendő slágereket tartalmaz, mint a , , , , , vagy az annak idején a Billboard Hot 100-as listát vezető . 1991. január 8-án újabb tragédia érte a csapatot, amikor az alkoholizmussal küzdő Steve Clark gitáros gyógyszertúladagolásban meghalt. Helyére Vivian Campbell érkezett a Whitesnake-ből és a Dio együttesből, akivel továbbra is sikerült megőrizniük népszerűségüket. Az 1992-ben megjelent album rögtön a Billboard magazin lemezeladási listájának élén nyitott, az albumról 6 dal jelent meg kislemezen, és a világkörüli lemezbemutató turné is sikeresnek bizonyult. A multiplatina korszakot a című válogatásalbum zárta le 1995-ben. Azóta megjelent albumaikkal az 1990-es és 2000-es évek megváltozott zenei közegében már nem tudták megismételni a korábbi milliós eladásokat, de továbbra is stabil rajongótáborral rendelkeznek. Pályafutásuk során több mint 100 millió albumot adtak el, (ebből 35 milliót az USA-ban) és a mai napig telt házas koncerteket adnak. A Def Leppard egyike azon ritka rockegyütteseknek, amiknek két albumuk is (Pyromania és Hysteria) 10 millió feletti példányban kelt el az Egyesült Államokban. Rajtuk kívül csak a Beatles, a Van Halen, a Led Zeppelin és a Pink Floyd rendelkezik ilyen eredménnyel. Az együttest a VH1 kinevezte a 31. "legnagyobb hard rock előadó"nak. Ezenkívül a "minden idők 100 legnagyobb előadói"nak listáján a 70. helyre rangsorolták őket. Legutóbbi stúdióalbumuk 2008-ban jelent meg címmel. 2019-ben az együttest beiktatták a Rock and Roll Hall of Fame-be. (hu)

dbo:associate
dbo:country
dbo:recordLabel
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 438747 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 63518 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23898687 (xsd:integer)
prop-hu:aktívÉvek
  • 1977 (xsd:integer)
prop-hu:együttesNeve
  • Def Leppard (hu)
  • Def Leppard (hu)
prop-hu:honlap
  • www.defleppard.com (hu)
  • www.defleppard.com (hu)
prop-hu:kapcsolódóElőadók
prop-hu:kiadó
  • Mercury, Universal, Phonogram, Vertigo, PolyGram, Bludgeon-Riffola, Island (hu)

prop-hu:korábbiTagok
prop-hu:kép
  • DefLeppard1.JPG (hu)
  • DefLeppard1.JPG (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Def Leppard koncert, 2007. július 26-án Minotban. Balról jobbra: Vivian Campbell, Rick Savage és Joe Elliot (hu)

prop-hu:műfajok
  • hard rock, heavy metal, pop metal, glam metal, AOR (hu)

prop-hu:ország
  • Sheffield, Egyesült Királyság (hu)
  • Sheffield, Egyesült Királyság (hu)
prop-hu:tagok
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Def Leppard (hu)
  • Def Leppard (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Def Leppard (hu)
  • Def Leppard (hu)
is dbo:artist of
is dbo:producer of
is prop-hu:előadó of
is prop-hu:előadóKronológia of
is foaf:primaryTopic of