dbo:abstract
|
- A denderai vagy dendarai templom Hathor istennő tiszteletére emelt ókori egyiptomi templom. A mai településtől 2,5 km-re délkeletre áll, az egyik legjobb állapotban fennmaradt ókori egyiptomi szentély. Dendera (óegyiptomi nevén: Junet vagy Tantere, görögül Tentürisz) a felső-egyiptomi hatodik nomosz fővárosa és Hathor istennő fontos kultuszhelye volt. Már a legkorábbi időkben állt itt templom, bizonyíték van rá, hogy a VI. dinasztiabeli I. Pepi építkezett itt, és a XVIII. dinasztia idejében is állt itt templom – ismert, hogy III. Thotmesz, III. Amenhotep, II. Ramszesz és III. Ramszesz is díszíttette. A jelenleg álló épületkomplexum körülbelül 40 000 négyzetméteren terül el és – bár legkorábbi eleme a II. Nektanebó korából származó születésház – legnagyobb részben a görög-római korban épült. A templomtól keletre helyezkedett el maga a város, melyben a feljegyzések tanúsága szerint az edfui Hórusznak egy temploma állt. Lehetséges, hogy ez azonos azokkal a római kori romokkal, amelyek körülbelül fél kilométerre találhatóak a denderai templomtól. Edfuban és Denderában is ugyanazt az istenháromságot imádták, Hathort, Hóruszt és gyermeküket, Ihit vagy Harszomtuszt. A denderai Hathor és az edfui Hórusz szent házasságára akkor került sor, amikor az istennő délre utazott. A templom népszerű a turisták körében, és majdnem teljes egészében látogatható, a tető kivételével, ahonnan 2004-ben lezuhant egy turista. (hu)