Property Value
dbo:abstract
  • A Depresszió egy magyar rock/metalegyüttes. A négytagú zenekar 1999 végén vált teljessé. A már egy ideje együtt zenélő három alapító taghoz (Halász Ferenc – ének/gitár, Nagy Dávid – dob, Reichert Roland – basszusgitár) 1999 végén csatlakozott Hartmann Ádám, és ezzel már véglegesen megalakult a Depresszió. Az év eleji felkészülések közben már klubkoncertekkel elindult a zenekar. Első nagylemezüket 2000 augusztusában rögzítették. Hét stúdióalbumot, egy EP-t és három DVD-t adtak ki ezidáig. 2014-ben az együttes bekerült A Dal 2014 eurovíziós nemzeti dalválasztó show elődöntőjébe Csak a zene című dalukkal. A 2011-es albummal kezdődően, minden stúdióalbumuk a Mahasz lemezeladási lista első helyét szerezte meg. Vízválasztó, majd a 2014-es A folyamat zajlik albumok is több mint 2000 példányban kelt el, így aranylemez minősítést kaptak. A 2017-es Válaszok után… már platinalemez lett. Legutóbbi albumuk, a 2019-es Nehéz szó, három héten át vezette a Mahasz Top 40 lemezeladási listát. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 2418 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3867 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23768742 (xsd:integer)
prop-hu:aktívÉvek
  • 1999 (xsd:integer)
prop-hu:együttesNeve
  • Depresszió (hu)
  • Depresszió (hu)
prop-hu:honlap
  • www.depressziomusic.hu (hu)
  • www.depressziomusic.hu (hu)
prop-hu:korábbiTagok
  • Pálffy 'Soda' Miklós (hu)
  • Reichert Roland (hu)
  • Pálffy 'Soda' Miklós (hu)
  • Reichert Roland (hu)
prop-hu:kép
  • IDepresszió 3.jpg (hu)
  • IDepresszió 3.jpg (hu)
prop-hu:logó
  • Depresszio egyuttes logo.jpg (hu)
  • Depresszio egyuttes logo.jpg (hu)
prop-hu:műfajok
  • metal és rock (hu)
  • metal és rock (hu)
prop-hu:tagok
  • Kovács Zoltán (hu)
  • Nagy Dávid (hu)
  • Halász Ferenc (hu)
  • Hartmann Ádám (hu)
  • Kovács Zoltán (hu)
  • Nagy Dávid (hu)
  • Halász Ferenc (hu)
  • Hartmann Ádám (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Depresszió (együttes) (hu)
  • Depresszió (együttes) (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Depresszió (hu)
  • Depresszió (hu)
is dbo:artist of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:allWriting of
is prop-hu:extra of
is foaf:primaryTopic of