Property Value
dbo:abstract
  • A devizajel grafikai szimbólum, amit egy pénznem nevének rövidebb alakjaként használnak, főleg pénzmennyiség megadásával összefüggésben. Jellemzően a pénznem nevének első betűjét használják, esetenként kisebb változtatásokkal, pl. ligatúrával, függőleges vagy vízszintes áthúzással. Mára a legtöbb hivatalos dokumentumban a devizajel helyett az ISO 4217 devizakódot alkalmazzák, de más helyeken a devizajelek sűrűn előfordulhatnak. Alig található olyan pénznem, melyhez ne tartozna a rövidítést lehetővé tevő devizajel. Bár sok korábbi devizajelet ítélt megszűnésre az euró bevezetése, a nemzetközi pénzforgalomban egyfajta lett új, egyedi – természetesen új Unicode kódpontokat és az azokat tartalmazó betűkészleteket igénylő – devizajellel rendelkezni. Az Európai Bizottság szerint az euró legalább részben az eurójel globális elterjedésének köszönheti sikerét. 2009-ben Indiában nyilvános versenyt hirdettek a környező országokkal közös rúpiajel, az ₨ ligatúra lecserélésére. Az új devizajelet, az 2010. július 15-én fogadták el; alakja a latin ‘R’ betű és a dévanágari „” keresztezéséből született. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 887491 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 27161 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23393742 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Devizajel (hu)
  • Devizajel (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of