| dbo:abstract
|
- A diffrakció, vagy elhajlás a fizikában egy olyan hullámtani jelenség, mely a hullám terjedése közben következik be, ha a hullámhosszával összemérhető méretű akadállyal találkozik. Ha a hullámok útjába a hullámhosszhoz képest viszonylag nagyméretű réssel ellátott akadályt teszünk, akkor a nyíláson áthaladó hullámok közelítőleg egyenesen haladnak tovább. Ha azonban a rést elegendően kicsire szűkítjük, a hullámok behatolnak az akadály által árnyékolt térbe is – ilyenkor tapasztalható az elhajlás. A diffrakció mindenféle hullám esetén felléphet, akár a hang, akár a vízhullámok, vagy az elektromágneses hullámok (pl. a látható fény, a röntgensugárzás, a rádióhullámok) esetén; feltéve, hogy az akadály mérete összemérhető az adott hullám hullámhosszával.
* Hanghullámok elhajlása egy nyíláson
* Vízhullámok elhajlása keskeny szoros után
* Lizozim nevű enzim röntgendiffrakciós képe
* Repülőgép árnyéka körül látható glória A hang elhajlása miatt a nyitott ablakon keresztül halljuk a szobában az utcán elmenő busz hangját, akkor is, ha nem látjuk a buszt. Az emberi fül számára hallható hangok frekvenciája ugyanis 20 Hz-20 kHz közötti, és az ilyen mechanikai hullámok hullámhossza – figyelembe véve, hogy a hang terjedési sebessége a levegőben 340 m/s – 17 m-1,7 cm közötti. A hétköznapi életünkben előforduló tárgyak mérete tehát összemérhető a hang hullámhosszával, így a hang elhajlása mindennapos jelenség. A vízhullámok méter körüli hullámhossza összemérhető a természetben előforduló akadályok méretével, így a vízhullámok elhajlása is gyakran megfigyelhető, a hullám behatol az árnyéktérbe is. A kristályok és biológiai nagy molekulák, fehérjék szerkezetében megjelenő periodicitás mértéke a röntgensugárzás hullámhosszával összemérhető. Az ilyen háromdimenziós rendszereken áthaladó röntgensugárzás diffrakciós képének értelmezése lehetőséget ad a szerkezet vizsgálatára. Ezt használja ki a . (hu)
- A diffrakció, vagy elhajlás a fizikában egy olyan hullámtani jelenség, mely a hullám terjedése közben következik be, ha a hullámhosszával összemérhető méretű akadállyal találkozik. Ha a hullámok útjába a hullámhosszhoz képest viszonylag nagyméretű réssel ellátott akadályt teszünk, akkor a nyíláson áthaladó hullámok közelítőleg egyenesen haladnak tovább. Ha azonban a rést elegendően kicsire szűkítjük, a hullámok behatolnak az akadály által árnyékolt térbe is – ilyenkor tapasztalható az elhajlás. A diffrakció mindenféle hullám esetén felléphet, akár a hang, akár a vízhullámok, vagy az elektromágneses hullámok (pl. a látható fény, a röntgensugárzás, a rádióhullámok) esetén; feltéve, hogy az akadály mérete összemérhető az adott hullám hullámhosszával.
* Hanghullámok elhajlása egy nyíláson
* Vízhullámok elhajlása keskeny szoros után
* Lizozim nevű enzim röntgendiffrakciós képe
* Repülőgép árnyéka körül látható glória A hang elhajlása miatt a nyitott ablakon keresztül halljuk a szobában az utcán elmenő busz hangját, akkor is, ha nem látjuk a buszt. Az emberi fül számára hallható hangok frekvenciája ugyanis 20 Hz-20 kHz közötti, és az ilyen mechanikai hullámok hullámhossza – figyelembe véve, hogy a hang terjedési sebessége a levegőben 340 m/s – 17 m-1,7 cm közötti. A hétköznapi életünkben előforduló tárgyak mérete tehát összemérhető a hang hullámhosszával, így a hang elhajlása mindennapos jelenség. A vízhullámok méter körüli hullámhossza összemérhető a természetben előforduló akadályok méretével, így a vízhullámok elhajlása is gyakran megfigyelhető, a hullám behatol az árnyéktérbe is. A kristályok és biológiai nagy molekulák, fehérjék szerkezetében megjelenő periodicitás mértéke a röntgensugárzás hullámhosszával összemérhető. Az ilyen háromdimenziós rendszereken áthaladó röntgensugárzás diffrakciós képének értelmezése lehetőséget ad a szerkezet vizsgálatára. Ezt használja ki a . (hu)
|
