Property Value
dbo:abstract
  • A Dinoszaurusz Tartományi Park (angolul Dinosaur Provincial Park , franciául Parc provincial Dinosaur ) Kanada Alberta tartományának egyik világörökségi helyszíne. A park a Red Deer folyó völgyében helyezkedik el, és feltűnően kietlen, víz és szél koptatta felszínéről ismert. A világ egyik legnagyobb dinoszauruszmaradvány-lelőhelye. Harminckilenc dinoszauruszfajt fedeztek fel, és több mint 500 példányt adtak át a világ múzeumainak. A park területén már 8000 évvel ezelőtt élt egy vadászó népcsoport. Az első kövületet 1884-ben Joseph B. Taylor találta, majd az ő nyomán érkezett 1888-ban Thomas Weston, az első kanadai hivatásos fosszíliagyűjtő. A Dead Lodge-kanyonban hatalmas fosszíliahalmazt fedezett fel. Az első paleontológus, aki tudományos alapon kutatott, Lawrence Lamb volt 1897-ben. A nemzeti parkká nyilvánításra az első lépések már 1915-ben megtörténtek, s 1955. június 26-án megalapították a Dinoszaurusz Tartományi Parkot, amelyet 1959-ben nyitottak meg a látogatók előtt. Azok a nagy folyók, amelyek 75 millió évvel ezelőtt itt folytak, homokot és iszapot hagytak maguk után, amelyből a mai park völgyfalai, dombjai és homokkőoszlopai felépültek. A Würm-glaciális végén (körülbelül 12 000 évvel ezelőtt) az olvadó jég vize alakította a völgyet, amin keresztül a Red Deer folyó folyik. Ma a prériről érkező patakok vize tovább koptatja a kőzetrétegeket, s az így kialakult formációk a legnagyobbak Kanadában. Az eredmény egy földöntúli, hátborzongató táj. Hetvenötmillió évvel ezelőtt a táj nagyon különbözött a maitól. Az éghajlat szubtrópusi volt buja erdőkkel, amik befedték a parti síkságot. A folyók a síkságon keresztül a meleg beltengerbe érkeztek. A mocsaras terület sokféle állatnak adott otthont, közöttük dinoszauruszoknak. A feltételek tökéletesek voltak ahhoz, hogy csontjaik kövületekként megmaradjanak. Ma, az ásatások megkezdése után egy évszázaddal már több mint 150 teljes dinoszaurusz-csontvázat fedeztek fel. A Dinoszaurusz Tartományi Park őrzi az édesvízi gerincesek kövületeinek rendkívül változatos csoportját is. A halak közül cápákat, rájákat, lapátorrú tokot, sugarasúszójú halakat, és csontos halakat találtak. Kétéltűek közül békákat, szalamandrákat, és a kihalt albanerpetontideket leltek. Hüllők közül a gyíkok, teknősök sok fajtája, krokodilfélék és a halevő Champsosaurus élt a területen. A madarakat többek között a rend tagjai és a Quetzalcoatlushoz hasonló óriási pteroszauruszok képviselték. Az erszényesek, méhlepényesek és az ősi emlősök (multituberculata) is megjelentek. A park nagyon komplex ökoszisztémával dicsekedhet, amelyet préri vesz körül, s amelynek egyik meghatározó eleme a nyárfa. Alkonyatkor a prérifarkasok kórusa hallható együtt az éjjeli baglyok kiáltásaival. Nyulak, őzek és villásszarvú antilop láthatóak; csörgőkígyók és kerti kígyók úgyszintén. Tavasszal és nyáron pólingok és kanadai ludak mutatkoznak. A északi faja közül néhány szintén található a parkban. A parkban talált dinoszauruszok listája: * Saurischia rend * * Erlikosaurus sp. * * Avimimus sp. * * * Ornithomimus edmontonicus * Struthiomimus altus * * Elmisaurus elegans * Oviraptoridae * Chirostenotes sternbergi * Chirostenotes collinsi * Troodontidae * Troodon formosus * Dromaeosauridae * Dromaeosaurus albertensis * * Saurornitholestes langstoni * Tyrannosauridae * Gorgosaurus libratus * Daspletosaurus torosus * sp. * Ornithischia rend * Hadrosauridae * Corythosaurus casuarius * Lambeosaurus lambei * Lambeosaurus magnicristatus * Parasaurolophus walkeri * Gryposaurus notabilis * Brachylophosaurus canadensis * Prosaurolophus maximus * Protoceratopsidae * Leptoceratops sp. * Ceratopsidae * Centrosaurus apertus * Centrosaurus nasicornus * Styracosaurus albertensis * Chasmosaurus belli * Chasmosaurus russelli * * * Stegoceras validum * Pachycephalosaurus sp. * * * Hypsilophodontidae * Thescelosaurus sp. * Nodosauridae * Panoplosaurus mirus * Edmontonia longiceps * Ankylosauridae * Euoplocephalus tutus (hu)

dbo:country
dbo:creationYear
  • 1979-01-01 (xsd:gYear)
dbo:id
  • Dinoszaurusz Tartományi Park
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 151371 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 6417 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22007249 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúság
  • NY (hu)
  • NY (hu)
prop-hu:hosszúságiFok
  • 111 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvmásodperc
  • 30 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvperc
  • 31 (xsd:integer)
prop-hu:kategória
  • Természeti világörökségi helyszínek (hu)

prop-hu:kép
  • DinosaurProvincialParkHoodoo.jpg (hu)
  • DinosaurProvincialParkHoodoo.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Homokkőformáció borzas kúpvirággal (hu)

prop-hu:név
  • Dinoszaurusz Tartományi Park (hu)
  • Dinoszaurusz Tartományi Park (hu)
prop-hu:ország
  • Kanada (hu)
  • Kanada (hu)
prop-hu:szélességiFok
  • 50 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvmásodperc
  • 26 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvperc
  • 45 (xsd:integer)
prop-hu:szövegPozíciója
  • Jobbra (hu)
  • Jobbra (hu)
prop-hu:térképfelirat
  • Dinoszaurusz Tartományi Park (hu)
  • Dinoszaurusz Tartományi Park (hu)
prop-hu:típus
  • Természeti helyszín (hu)
  • Természeti helyszín (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:év
  • 1979 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Dinoszaurusz Tartományi Park (hu)
  • Dinoszaurusz Tartományi Park (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Dinoszaurusz Tartományi Park (hu)
  • Dinoszaurusz Tartományi Park (hu)
is prop-hu:felirat of
is foaf:primaryTopic of