Property Value
dbo:abstract
  • A Doktor House harmadik évadának első része úgy indul, hogy House futva, izzadtan érkezik munkába. Mint kiderül, műtét közben blokkolták House fájdalomküszöbét, emiatt nem érez még egy ideig fájdalmat a lábában sem. Ezt ki is használja, mindenhova futva közlekedik, amíg teheti, de néhány részen belül, amint kezd visszajönni a fájdalomérzete, vissza kell térnie a bot használatához, és újra bicegve fog járni. Az évad első részében csak lazán függnek össze a részek, minden részben egy páciens, akinek az életéért küzdenek, mígnem az egyik részben fel nem tűnik az egyik vizsgálóban egy beteg, akit House a tőle megszokott stílusban kezel (vagyis lekezel). Erről a betegről később kiderül, hogy az a rendőrnyomozó, aki megállítja igazoltatni, amikor House gyorsan hajt motorjával. Az igazoltatásnál azonban gyanút fog a nyomozó, és beviszi House-t a rendőrségre, vérmintát vetet tőle. House szervezetében nagy mennyiségű fájdalomcsillapítót találnak, a Vicodin gyógyszer pedig tudatmódosító, és csak külön orvos írhat fel ilyet, egy betegnek meglehetősen kis mennyiségben. Ezzel kapcsolatban Tritter nyomozó vizsgálódni kezd, és minden eszközt bevet annak érdekében, hogy House-t hosszú időre rács mögé dugja. House kollégái munkáját is ellehetetleníti, azért, hogy terhelő vallomást tegyenek. A vád: gyógyszerrel való visszaélés. Már majdnem úgy néz ki, hogy House börtönbe kerül, de a tárgyaláson Cuddy egy kis hazugsággal eléri, hogy ejtsék a vádat House ellen. Innentől a történet egy fordulóponthoz érkezik, mert Wilson és Cuddy megpróbálják leszoktatni a Vicodinról, ami nem sikerül, mivel House még a elvonón is használja. Foreman egy műhibát követ el, és ezzel megöl egy nőt (sugárkezeli a fertőzést). Innentől (19. rész) az események Foreman felmondása körül forognak, majd az utolsó epizódban (Foreman utolsó napjai) House kirúgja Chase-t. Foreman elmegy, és a rész legvégén Cameron felmond.(„Ideje változni.”) (hu)

dbo:wikiPageID
  • 383163 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 17903 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23647328 (xsd:integer)
prop-hu:csatorna
prop-hu:dvdMegjelenés
  • 2007 (xsd:integer)
prop-hu:elsőEpizód
  • 2006 (xsd:integer)
prop-hu:előzőÉvad
  • 2 (xsd:integer)
prop-hu:epizódokSzáma
  • 24 (xsd:integer)
prop-hu:következőÉvad
  • 4 (xsd:integer)
prop-hu:magyarCsatorna
prop-hu:magyarDvdMegjelenés
  • 2009 (xsd:integer)
prop-hu:ország
prop-hu:sorozat
  • Doktor House (hu)
  • Doktor House (hu)
prop-hu:utolsóEpizód
  • 2007 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:évad
  • 3 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Doktor House (3. évad) (hu)
  • Doktor House (3. évad) (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of