Property Value
dbo:abstract
  • A Donátnegyed (Donát vagy Dónát negyed) Kolozsvár egyik városrésze a város északnyugati részén. Közel hozzá van az a gát, amelyik segítségével a Kis-Szamos vizének magasságát szabályozzák, valamint tisztítják – gyakorlatilag itt lép be először a Szamos a város életébe, miután a Hója magasabban fekvő részeit elhagyja. A XVIII. század elején a szőlőkkel borított Hója hegyvonulat egyik kimagasló pontjára barokk Szent Donát-szobrot állítottak (erről kapta nevét a Donát út, majd az egész negyed). Maga a városnegyed az 1900-as évek elején alakult ki; kertes házaiban tisztviselők, kereskedők és iparosok laktak. A két világháború között – az út és az Erzsébet út mellett – ez volt a vagyonosabb középosztály egyik lakónegyede. A második világháborúban, a bombatámadások megkezdésekor a város vezetése bombamentes sziklabarlangot vájatott a Donát út végében, a Mátyás-szobor esetleges leszerelésének és itteni elhelyezésének esetére. 1960–61-ben tömbháznegyed épült, amelyet 1964-ben tábornokról Grigorescu negyednek neveztek el. 1961 szeptemberére adták át a negyed első középiskolájának új épületét. Az 1925-ben elemi iskolaként alapított intézmény neve 1995 óta Onisifor Ghibu Elméleti Líceum, és magyar tagozattal rendelkezik. A negyedben található a kolozsvári rádió- és tévéállomás, jellegzetes kék-fehér csíkos épületével. (A Rádióstúdió épületét 1967. december 30-án avatták fel.) Az 1970-es években a negyedet oly módon építették tovább, hogy a meglévő tömbházak közé újakat zsúfoltak be. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 51538 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3201 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22773031 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Donátnegyed (hu)
  • Donátnegyed (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of