dbo:abstract
|
- A Don’t Stop Me Now a tizenkettedik dal a brit Queen rockegyüttes 1978-as Jazz albumáról. A szerzője Freddie Mercury énekes volt. A szöveg egyértelműen az énekes életvitelére, a szex és a drogok mértéktelen élvezetére utal. Brian May gitáros később megjegyezte, hogy bár alapvetően optimista dal, valami olyasmiről szól, ami valójában fenyegette Mercuryt: a mértéktelen életmódjáról. F dúrban íródott, és közepesen gyors, percenként 94-es a ritmusa. Az alapját zongora és elektromos gitár adja, és csörgődob is hallható benne. Az Allmusic oldalán Donald A. Guarisco így írt róla: „A zenéje megragadja a szöveg túlzásait azáltal, hogy a lassan építkező, őrülten virágzó melódiákká növő versszakokat ütős, erőteljes kórussal házasítja, ami robbanáspontig növeli az dal energiáit. […] az erő és energia mintaképe: Mercury zongorával kísért énekével indul, majd dübörgő pop-rockra vált, amelyet morajló zongorafutamok és cintányértörő dobjáték fog össze. Brian May izgalmas, mégis nagyon képlékeny szólóval járul hozzá az összképhez, és az együttes túláradó vokális harmóniákkal édesíti meg a refrént.” 1979. január 26-án kislemezen is megjelent, Angliában a kilencedik helyet érte el a slágerlistán, és több mint 200 ezres eladással ezüstlemez lett. Amerikában mindössze a nyolcvanhatodik helyet érte el. A kritikusok kedvezően fogadták, a szerint „A Queen érdekes dallal állt elő, egy nap nagy sláger lesz”, a Record Mirror összegzése pedig így szólt: „De minden ellenvetést félretéve, Freddie-nek van a legjobb hangja minden rockénekes közül, és a Queen remekül összeillő csapat. Nem vették még meg az egész EMI-t?” Ellenben Mitchell Cohen a Creem magazinban hervadtnak nevezte, és olyan dalnak, amely agresszívan kihangsúlyozza a szexualitást. A dalhoz készült videóklipet Dennis DeVallance rendezte, az 1979. január 26-ai brüsszeli koncertjük hangpróbáján. Nagy népszerűsége volt a koncerteken, de 1979 után mégsem játszották. Felkerült a Live Killers koncertalbumra. Az évek elteltével is az együttes egyik legnépszerűbb dala lett, többször felhasználták filmekben és reklámokban. A Top Gear autós tévéműsorban a legjobb vezetős dalnak választották. Az angol McFly együttes feldolgozása 2006-ban az első helyet érte el az angol slágerlistán. 2001. szeptember 5-én, Mercury születésének ötvenötödik évfordulóján a Google kereső egy Google doodle animációval tisztelgett az énekes előtt. Az háttérben a „Don't Stop Me Now” szólt, az animáció pedig a szövegben hallható dolgokat játszotta el. (hu)